mivan

Ficánka

Címkék: 

Ismét csupa jó dolog történik. Hétfőn leadtam a két fordítást, sikerült a diagnosztikai vizsgám*, vásároltam*, kimondhattam élő egyenes webközvetítésben azt, amiről tolmácshallgató korom óta álmodtam (szó szerint), hogyaszongya "Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transzszexuális", bejelentkeztem Brüsszel magyar celebfodrászához, és felépülvén az elmúlt hetek zombiszerű munkasokkjából, kicsit rendszereztem az életemet, vettem egy motivációs vizuáltáblát, kitakarítottam és rendet raktam.

A barát, a J(ó) barát

Címkék: 

A barát az, aki, ha megkérdezed tőle, hogy ugye felszedtél pár kilót, azt mondja, hogy á dehogy. A legjobb barát, aki azt mondja, hogy igen, egy tehén vagy pillanatnyilag. A J barát meg az, amelyik kérdés nélkül mondja, hogy igen, felszedtél, de milyen jól áll.

Ezzel a felütéssel ültünk be a Hadikba. Burzsuj környezetben lázadás: vörösbor és lasagne. Egy pohárkára csatlakozott hozzánk egy tangótanonc is, de közölte, hogy a tanára lefejelné, ha vörös rózsát venne a szájába. 

Istennek legyen Hága

Rosszabb vagyok, mint egy 16 éves tornász: már a visszavonulásom utáni karrieremet tervezgetem, pedig a csúcsra még nem is értem fel (ez, pillanatnyilag, az olimpiai kvótaszerzésnek megfeleltethető diagnosztikai angolvizsga lesz 18-án). Ennek keretében ma fél 6-kor keltem és 2 x 3 órát vonatoztam, mert a kiszemelt egyetemnek (Den Haagse Hogeschool) nyílt napja volt.

fun Shrek (B: lang, CS: people, "J": string)

Remélem, jól érzitek magatokat ti is az új szerverről, nyalánkabb szerkesztővel írt és elvileg gyorsabb blogomon (egyben megmagyaráztam a többnapos távollétet, mely alatt serényen posztoltam, bár ez rajtam kívül senkinek nem tűnt fel). Szóval elmesélem, mi történt velem azóta.

Pénzügyeim pillanatnyilag

Ezt mindig elfelejtem, hogy szép dolog a takarékosság, de talán nem kellene betű szerint ragaszkodni az X összeg félretételéhez akkor is, amikor 1 hónapig nem dolgozom. Hányszor megettem már ezt az "átmeneti likviditászavart"! Tegnap például már a francia bankomnak írogattam, hogy lennének szívesek a másfél hete megszüntetett számlám egyenlegével hozzájárulni a magyar számlámon maradt 85 eurócenthez. Végül a Parlament is megdobott némi alamizsnával, amit rögtön hosszú távú befektetésekbe helyeztem át. Rendeltem egy gyümölcscentrifugát meg néhány (khm, 9) China Glaze körömlakkot.

Saint-Gilles közösségének pannon tölgyfa oszlopa

Címkék: 

Jövök haza a piacról békésen (támogassuk a helyi termelőket, meg tök finom a friss mangó), erre megszólít a ház előtt egy pasi, hogy akar egy fényképet csinálni a "negyed" életéről, lennék szíves odaállni az apja, a szomszédja meg egy odakeveredett haverja közé. Bringával vagy anélkül? - kérdeztem. 

Interpretatrix parlamentaris

Phyllum: Mensoidae

Classis: Humanesue

Ordo: Linguisticae

Familia: Interpretatori

Genus: Parlamentaris

Species: Natator Liber

 

A fenti hiperműveltkedéssel azt akartam közölni, hogy a szabadúszó tolmács külön állatfaj. Én egy szabadúszó mimikriben tenyésző, laboratóriumi körülmények között nevelt szobatolmács vagyok azokhoz képest, akik annyi idős koruk óta űzik az ipart, mint én, csak éppen a szüleim lehetnének. 

Őrült barátaim, X. fejezet

Egy ilyen nap után (váratlan 5 centi, obligát béna frankofón autós-->villamos-üzemszünet, vajszószós hal meleg savanyú káposztával és pirított nokedlivel, LUSH nem találása, néppárti munkacsoport) a legjobb befejezés, ha a közelben lakó mensás barátok meglátogatnak. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - mivan csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio