mivan

Én még nem jártam le.

Hihetetlen energiabomba egy többnapos Mensa-találkozó, legyen az tábor, dögunalmasnak látszó elnöki meeting vagy egyszerű hedonista tartózkodás egy trópusi szigeten.

Örökbefogadtam egy porszívót is, úgyhogy teljes mértékben gépesített a háztartásom, és földöntúli örömmel számoltam fel a pormacska-rezervátumot. Megküzdöttem a kombi-mikró-csodasütővel, aminek két centi vastag csak a használati utasítása (utoljára Békáéknál szembesültem hasonlóval, nem bontja ugyan meg a teret, de b+, nincs rajta egy olyan gomb, hogy "popkornt mikrózzá'!", legalábbis a medián illuminált szilveszterező már nem találta), a végén felhívtam Juszufot, aki elárulta, hogy az egyetlen OFF állásban lévő biztosíték tényleg ahhoz tartozik.

Ebben a bejegyzésben nem lesznek sem ázsiai kalandok, sem megdöbbentő, romantikus hétvégék. Ez a beköltözés fáradalmairól és örömeiről szól.

Ilyennek is kell néha jönnie, amikor összejön minden, amit annyira és olyan régóta vártunk, egymás után zuhognak ránk a szebbnél szebb "véletlenek" együtt és külön is, de az egész nem egy kicsúcsosodó hullám, hanem egy szép, nyugodt folyó, amiben mintha egész életünkben együtt úsztunk volna, és ahol néha észre se vesszük, hogy eljutottunk valahova, máskor meg rafting. Mindenfélét csinálunk, és mind sikerül, kivéve a pesztós tésztát, jobban mondva sikerül az is, csak nyomot hagy a tűzhelyen meg az arcszínünkön este, a Vidámpark enyhe-közepes hányatóképességű ketyeréin.

Ismételten kiderült,hogy nem bírom a birkákat. Mármint megenni. Nem az aranyosságuk miatt, hanem mert valószínűleg tartalmaznak valami olyasmit, aminek a lebontásához az egyébként vasszögbiztos gyomromból hiányzik az enzim. Ennek az lett az eredménye, hogy a schipholi vécé ijedtében már azelőtt öblíteni kezdett, hogy magamra zártam volna az ajtót. Aztán egyszerre beugrott a címben szereplő kifejezés, és rájöttem, hogy sokkal inkább erről van szó.

Újabb nap a Paradicsomban... kár, hogy nekem már mindig alatta fog feszülni az, ami a szállodaövezet kapuján túl kezdődik: a bódék, a csirkék, a legyek, a robogók, a kiteregetett ruhán mászkáló pókok, a semmitől is megriadó macska, a gyönyörű növények a legkoszosabb udvaron is, és az edénybe száradt ételmaradék, az áldozati bambusztálka súrlódása az ablaktörlő alatt, a taxis, aki a parkolóban alszik, mert 4-kor kelt a disznóáldozat miatt. Mint a tükörsima tenger alatt megbúvó, zátonyra futott hajók. Jobban mondva ez az, hogy nekem ez már nem tükörsima.

A mensás az furcsa. Az ázsiai mensás az nagyon furcsa. Ötven darab Gangnam Style-ozó mensás az szürreális. Avagy péntek este egy átlagos nusa duai szállodában. 

Következő reptéri ingyenwifi (Isten áldja őket, bár most hirtelen nem tudnám, hogy melyik): Kuala Lumpur. Észbontó, hogy ez a város, aminek tíz éve a nevét se tudtam (nagyjából akkortájt ismerkedtem meg Nuku'alofával és Bandar Seri Begawannal is, mert a földrajztanárunk azzal gondolt szivatni minket, hogy az összes fővárosból dolgozatot írat), most itt fekszik körülöttem. Hajnali fél 7-kor simogató meleg van, trópusi az éjszaka. Persze lehet, hogy csak azután tűnik így, hogy a repülőn 11 órán át fagyasztottak.