mivan

Sikeresen olyan helyzetbe manővereztem magam, hogy a szülinapi bulimon 4 különböző nemzetiségű pasi lesz, aki feni rám a fogát. Mindenesetre most már nem féltem magam: nem fogok elkallódni köztük. A biztonság kedvéért megkértem J-t, hogy tanítson meg seprűt kikapcsolni. 

Szombattól kezdve erősödő dögrováson voltam, ez adta az ürügyet a kalapkúrára a J-től kapott jó kis házi kajszival. Hát... egy kupicát sikerült legyűrni, utána krákogni és legyezni kezdtem, miközben azt mormogtam: "Pálinka, J? B.meg, ez napalm!", de tényleg hatásos volt, mert amikor éjjel felébredtem, ohne gombóc, ohne torokkaparás, és a mai napot is végig bírtam csinálni. 

Vidám perceket szerezhettem a bőröndömet átvilágítóknak. Tartalma hozzávetőlegesen:

Avagy milyen az, amikor nem úgy lesz, ahogy terveztük, de milyen jó, hogy nem! Ma például olyan magamnak való napot terveztem: gyümölcssaláta, 10 oldal inverterkézikönyv, pár videó a Ruby-programozásról (tömbök, blokkok, prokkok, hash-ek és range-ek), ebéd avokádóból és zabpehelyből, tea, tea, tea, szőrtelenítés, bőrradírozás, lábkörömfestés, pici bevásárlás, randi a Direktrisszel.

Megpróbáltam ma is délutánig tartó állóképességet varázsolni magamnak azzal, hogy reggel elmentem futni. Hát nem sikerült maradéktalanul. A mai munkateljesítményem a Lovak és kutyák magazin szintjén mozgott, de legalább ide ez passzolt, állatorvosi ülésről lévén szó. 6-kor csak vége lett, és tökéletes időzítéssel Szöszke is pont addigra rendelte meg a kishajós paplanhuzatot, tehát mehettünk sörözni. Nekem legalábbis szükségem volt némi alkoholra.

Nem is tudom, mi ütött ebbe az országba, sütött a nap, de úgy rendesen, egy felhő nem volt az égen, előkerültek a télen szinte elfeledett női térdek, én meg úgy döntöttem, végre felgöngyölítem ezt a furfangos parkot, most, hogy egyszer világosban megyek. Tudniillik annyi ösvény van benne, hogy eddig folyton eltévedtem, hát most elhatároztam, hogy folyamatosan a jobb oldalamon tartom a szélét, csak körbeérek. Természetesen félúton nagyon vonzani kezdett egy merőleges földút, amin pont laposan sütött keresztül a nap, az meg hogy, hogy nem, egy tóhoz vezetett, amit muszáj volt megkerülni.

- Nahát, már másfél éve dolgozom.

- Nem is tűnik munkának.

- "Találj olyan munkát, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod." Hát akkor ez bejött.

- És időnként adnak érte valamennyi pénzt.

- Igazából gáz is, hogy mennyit, ahhoz képest, hogy úgy érzem, folyamatosan tanulok.

- Na de cserébe eléggé le is foglalnak.

- Miért? Ha internet van, szabad vagyok!

- Degáz.

- Nemnem, dögá!

Avagy nem az a gáz, ha magadban beszélsz, hanem ha szalmatibit idézel.

Ízelítő a mindennapjaimból. Na jó, nem, annál szórakoztatóbb. Reggel futni voltam, 10-től 6-ig indiai gasztroblogokat olvasgattam dolgoztam a polgári jogi szakbizottság ülésén, aztán pedig megnéztem egy olyan rendező filmjét, aki nem jó, de pont annyira erőlködik, amennyire én szeretem. Naa... ígérem, hogy jó bejegyzés lesz.

Megint előállt az a helyzet, hogy az ember utálja, hogy ennyire szereti ezt a szakmát. Mert ám nehéz, stresszes, és van valami alattomos megterhelés is benne: az, hogy egész nap mások agyhullámai grasszálnak a fejemben. És, főleg ha politikusokról van szó, ezek a hullámok nem mindig olyan harmonikusak. 

Eseménydús délutánom volt az AGRI bizottságban. Azt hittem, az ír külügyminisztert, a montenegrói parlament elnökét és a leszbikus, meleg, biszexuális és transszexuális horvátok katolikus egyház általi vegzálását már nem lehet felülmúlni, erre jöttek a mézelő méhek, a kotlóstyúkok és a vemhes kocák. De a legjobb az volt, amikor a marhahúsnak címkézett lóhúsról beszélve az egyik angol poénkodni próbált a trójai falóval, mire Adélka: "ló után köpönyeg"...