Argutia

Ízelítő a mindennapjaimból. Na jó, nem, annál szórakoztatóbb. Reggel futni voltam, 10-től 6-ig indiai gasztroblogokat olvasgattam dolgoztam a polgári jogi szakbizottság ülésén, aztán pedig megnéztem egy olyan rendező filmjét, aki nem jó, de pont annyira erőlködik, amennyire én szeretem. Naa... ígérem, hogy jó bejegyzés lesz.

A futás nem volt annyira izgi, ugorgyunk a munkára. Azért az egy priceless pillanat, amikor próbálom megfejteni, hogy a francia küldött által épp kiejtett szó egyáltalán milyen szófaj (tulajdonnév, netán rövidítés), átnézek a spanyol kabinba, a kolléga ugyanazzal kínlódik, majd vág egy grimaszt, és folytatja, és ehhez a pillanathoz vágóképnek hozzácsapnám még a főnök arcát, amikor elé tolom a Wikipédia megoldását az adott szóra: "pejoratív kifejezés az érvelés túlzott finomságaira, amelyek a gondolatok gyengeségét, hiányát vagy hamis voltát hivatottak leplezni". Azt hiszem, néha blogoláskor is ebbe a hibába szoktam esni. Meg voltak még az egyenlően kétoldalú, más szóval szinallagmatikus szerződések, de ezt most hagyjuk, mert hiába a szakmai lelkesedés, nektek nem ez a szakmátok, Szöszke meg mostanra úgyis idegbajt kapott az empátiától.

Amúgy remek hangulatban telt az ülés, felváltva szörnyülködtünk a gyakorló őrült küldötteken és szavaztunk magunkban orrcseppet a kissé dáthás bizottsági felszólalónak meg az elnöknek (=az a két ember, aki a legtöbbet beszél). 

Először is, engem mindig doppingol a főnök jelenléte, az irodai dolgozók többségével szemben ez nem azt jelenti, hogy egyébként nem dolgozom egyáltalán, hanem hogy olyanokat bírok mondani, mint hogy "egy fogyasztói fejet igyekszünk egy bécsi egyezményből származó testre fércelni". Csakhogy ez az intenzív koncentráció egy idő után ebédidőben csúcsosodik ki, utána pedig nincs az a rükverc, ami megállítana a lejtőn. Este hatkor már rá se bírnék nézni még egy képernyőre, úgyhogy a mozivászon mellett döntök.