meló

Avagy a kultusz folytatódik, Strasbourg dübörög tovább. Az eredeti négyesből pont Roberto maradt ki, mert megint elfelejtett repjegyet foglalni, így a másik férfikolléga vállalta magára, hogy autót bérel. Persze nem Fordot (sznobéria). Így járt, kaptunk egy szlovák rendszámú Kia Sportage-et, amin ő azért tépte a haját, mert szlovák, a dán Juan meg távban azért, mert "blob", azaz nagy, környezetszennyező jármű, aminek akkora a kasznija, hogy ütközéskor sokkal inkább a másik hal meg*.

Megint az volt, hogy már túl sok minden történt ahhoz, hogy értelmesen leírjam.

Vannak az ilyen összevissza élő emberek életében is visszatérő elemek, mondhatni rituálék. Ezek elsősorban a parlamenti naptárnak, azon belül is a strasbourgi heteknek köszönhetők. Számtalan túlélési stratégia van, onnantól kezdve, hogy ki mivel repül, hol alszik, mit eszik, melyik boltba szabadul be, az évek során mindenkinek kialakult már a gusztusa (mondanom se kell, hogy nem sokakkal osztozom az Airbnb-parlamentimenza-Sephora kombón).

Ezt azért megírom, mert elég vicces. Adott egy hétfő, meg egy strasbourgi hét, budapesti tolmácsok migrálnak változatos stratégiákkal a Parlament felé. Hárman szavaztunk a baden badeni Wizz járatra. Onnan a reptérről vagy busszal, majd két vonattal jut el az ember Strasbourgba, vagy foglal egy taxit. A taxikat a reptér honlapján reklámozzák, elvileg nem emberevők.

Jó rég nem írtam, leginkább mert semmi falrengető nem történt, potenciális falrengetésekről meg nem akarok semmit elkiabálni.

Korrektúrázok most egy szakdolgozatot, vagy valami olyasmit - nálunk előbb kutatni kell, lehetőleg terepen, arról beszámolót írni, majd dizájnolni valamit és persze arról is írni. Nem tudom, ez a delikvens eljut-e valaha idáig, de amit eddig láttam, az alapján abban reménykedem, hogy nem.

Mindig van min parázni, de rendszerint azért összejönnek a dolgok. Időrendi sorrendben a nyárutó nagy megúszásai.

1. Nem lettem se cukorbeteg, se rákos, se terhes. Csak mer' ezt mind meg kellett nézni.

2. A Mensa-tábor ismét megnyugtatott afelől, hogy bizonyos dolgok ugyanott folytatódnak, ahol abbahagytuk. Kis feszkó, elnökjelölt- és tartásdíjvita, hosszútávú pályakerülés, házi sör, szatymazi rettenetes, ipari mennyiségű bor, kedves, sokszeplős szobatárs (nem a leonbergi). Az utolsó pillanatban összedobtam egy PowerPoint karaokét is, zajos sikerrel.

A kialvatlanság-saga folytatódik, de ebben a fejezetben szerepel egy nagykövet és egy tangóharmonikás.

Az történt, hogy nekem még mindig Brüsszelben van a székhelyem, ez meg több okból fontos. Ugyanis a nem helyi kollégáknak fizetnek utazást, szállást és még napidíjat is, persze ezzel az jár együtt, hogy a munkaelosztó ügyosztály azért preferál engem egy párizsi vagy pláne budapesti kollégához képest, mert én utazzak konzervdoboz vonattal és aludjak Airbnb-s szobában, saját költségen.

A brüsszeli Déli pályaudvar még mindig a legutálatosabb hely számomra a világon. Pedig van Exki, Subway és Londonba menő vonat. Egyszerűen annyi hajnali hidegben-sötétben reptérre rohanás, elsőként megpillantott arab taxisofőr, egész estét betöltő afrikai hátsó, hétvégi piacozás és Luxemburgba menő vonat emléke rakódott rá, hogy azt nem tudja feledtetni az a sok kedves barát, aki elé szintén ide mentem ki.