meló

A múltkori kabingyűlésen kiderült, hogy én gyakorlatilag meghackeltem a rendszert, amikor bekerültem szabadúszónak. Egyszerűen úgy van megdöntve a pálya, hogy frissen végzettként ne lehessen bejutni. Ugyan vannak programok (pl. olyan ösztöndíj, amit én is kaptam, ami a tandíjat fedezi, meg integrációs program azoknak, akik éppen elcsúsznak a vizsgán), csak épp baromira nem hatékonyak.

Én még nem jártam le.

Örökbefogadtam egy porszívót is, úgyhogy teljes mértékben gépesített a háztartásom, és földöntúli örömmel számoltam fel a pormacska-rezervátumot. Megküzdöttem a kombi-mikró-csodasütővel, aminek két centi vastag csak a használati utasítása (utoljára Békáéknál szembesültem hasonlóval, nem bontja ugyan meg a teret, de b+, nincs rajta egy olyan gomb, hogy "popkornt mikrózzá'!", legalábbis a medián illuminált szilveszterező már nem találta), a végén felhívtam Juszufot, aki elárulta, hogy az egyetlen OFF állásban lévő biztosíték tényleg ahhoz tartozik.

Annyira azért nem volt szörnyű ez a 4 (négy) nap, mint amennyire szűköltem tőle. Meg hát elég sok ember szokott napi 8 (nyolc) órában dolgozni, nem tudom, miért lepődtem meg, hogy néha nekem is kell. Mindenesetre most már értem, miért nem fellengzős sztárallűr, amikor a tolmácsok azt mondják, hogy ez nem olyan munka, mint egy irodában akármit csinálni, tényleg nem lehet heti 40 (negyven) órában végezni. Nem azért, mert nem bírja a gyenge kis agyunk, hanem mert a minőség rovására menne.

- Elaludtam reggel, és el kellett döntsem, hogy szép legyen vagy okos.

Fel a kezekkel, kedves férfi barátaim, hányan válaszolnátok erre azt, hogy "látom, az okosságot választottad"?

Most akkor beszámolok a szakmai titoktartás keretein belül a mai ülésről, mert ez se volt piskóta. 

Bűnüldözési munkacsoport. Téma: a közeljövő labdarúgó eseményeinek biztosítása, a határokon átnyúló futballhuligánok valagba rúgása megfékezése, rendőri jelenlét és nemzetközi együttműködés. A tagok egytől egyig kopasz, kigyúrt egykori focisták, akik nem sok tolmácsolást hallottak életükben. Na jó, nem mondok egészen igazat: a magyarok között volt egy Kern András-imitátor, aki legalább tudott angolul.

Ma megint inspiráló napom volt. Az egy dolog, hogy tudat alatt folyton ösztökéltem a küldötteket, hogy legyenek szívesek abbahagyni végre, mert énrám várnak idehaza, de az meg egy másik, hogy a példaképem, Neil, akit tavaly március óta csendes áhítattal imádok a gyönyörű baritonja, a tökéletes kiejtése (oké, ő ANGOL, tehát valamelyest kondicionálva van a feladatra) meg a kb.