egysoros

- Hú, egy hét múlva Genf.
- Az egy rendes randi lesz!
- A barlang is rendes randi, ha fogod a kezem néha.

Nem kell semmit belemagyarázni, de eddig úgy éreztem magam a pasikhoz képest, mint egy dörgölőző macska, most meg olyan, mintha egy golden retriever lennék, aki a napsütésben kényelmesen lengeti a farkát.

- Hányra kell neked dolgozni menned?
- Nem.

*ölelés*

"Itt ez a bőrtok, ezt egy turkálóban talált női táskából készítettem, benne egy cipőfűzővel, hogy egy kézzel is elő tudjam venni. Benne van a túlélőkészletem, jól látod, egy Fisherman's Friend dobozban. Egy ceruzahegyező, amivel egy kis csavarhúzóval le tudom szerelni a pengét, jó, hogy csak két centi, de felengedik a repülőre.

Ez lehetne akár valami pajzán néptánc is, de inkább a plenárisos kedvenceimet osztom meg veletek.

- X és Y képviselők megzavarták az ülést, ezért megfosztjuk őket tíz napirendjüktől...

(Az elnök megkéri az olasz képviselőt, hogy ismételje el egy perce tartó, rémesen elhadart hozzászólását, mert nem működött a német tolmácsolás)
- Tökönszúrom magam - jelenti ki rezignáltan toronymagasan művelt, gyönyörűen artikuláló, szelíd és intelligens kollégám.

- Pospisil úr kap szót... NE RÖHÖGJETEK! - sziszegte Adélka némítógomb mellett immáron hatodszor.

Gyalogolunk az utcán, sztoriban vagyunk angolul, erre az előttünk baktató két helybéli srác hozzánk fordul, és az egyik valami ilyesmit kérdez:
- bla-bla-hrrrghrrcsk-Holland Spoor-hrrgrrcsk he? - majd előrefelé mutat.
- Ja - vágom rá a valóságnak megfelelően, hogy arra kell menni.
- Goe*...grrru... - próbálta meggyőzően hörögni a leonbergi, hogy az a helyes irány, de mire végzett, a holland már rég tudta, hogy merre menjen.

*Ejtsd: u

A hollandoknak tüneményes akcentusa van néha angolul, fonetikusan kábé olyanokat mondanak, hogy "konsztrüksön" és "förtikal", de a legaranyosabban a vizuális kommunikáció tanára ejti az s-eket. Pont ilyen csücsöri, kicsit j-sített s-eket mond, lebiggyesztett szájszéllel. Próbáljátok meg így kiejteni, hogy "shit", ahogy ő csinálta, amikor nem viselkedett a Photosh(j)op.

Épp lelkesen mesél valami jégtörő hajóról, ami Rostockban parkol, és a karácsonyi vásár tiszteletére fel lehet rá menni, sőt, pestót árulnak a fedélzeten. Itt már nagyon úgy kezdett kinézni, mintha ezt ő a saját privát kis univerzumában álmodta volna meg, de akkor is, az okos kis göndör fejéből ez a gondolat bírt kipattanni:

- Senki nem tudja biztosan, kihez tartozik ez a hajó, de egy klub gondoskodik róla. Valahogy úgy, mint rólad.

(Raya olvad)

Én megőrülök. Elsírom magam. Vagy valami.

Olyan emberekkel azonos diplomát fogok kapni, akik az egyperces személyesmárka-videójukban ismételten olyan mondatokat szerepeltetnek, mint "a easy life" és "thanks for wachting". Az, hogy "jurban dizájn", már meg se kottyan.

Lehet, hogy a családi összejöveteleken ezentúl fekete gyapjúsapkát kell hordanom szimbolikus okokból, de a szociális készségeimhez immár nem férhet készség. Órák óta szívatjuk az évfolyam Tibikéjét azzal, hogy a Facebookra feltett, két MacBookját ábrázoló fotót hány digitális eszközzel tudja még reprodukálni.