néderlánc

Gyalogolunk az utcán, sztoriban vagyunk angolul, erre az előttünk baktató két helybéli srác hozzánk fordul, és az egyik valami ilyesmit kérdez:
- bla-bla-hrrrghrrcsk-Holland Spoor-hrrgrrcsk he? - majd előrefelé mutat.
- Ja - vágom rá a valóságnak megfelelően, hogy arra kell menni.
- Goe*...grrru... - próbálta meggyőzően hörögni a leonbergi, hogy az a helyes irány, de mire végzett, a holland már rég tudta, hogy merre menjen.

*Ejtsd: u

A hollandos csoportot nagyon szeretem, ha a tervekkel ellentétben nem könnyek és teáskannák között fogom tölteni a szülinapomat, az miattuk lesz*, viszont a hollandkönyv példaembere, Willem van Dijk teljesen kiborítja a feminista énemet.

Hát ennek is eljött végre az ideje, három hónap adminisztratív bénázás* után elkezdhettem elsajátítani ezt a remek nyelvet (sajnos most egyetlen holland író se jut az eszembe, akinek az ékes nyelvének hívhatnám). Már jó régen nem használtam a nyelvtanuló izmaimat, érdekes volt. Meg ahogy belegondoltam, a japánon meg egy rövid ideig az olaszon kívül soha nem tanultam az alapokat anyanyelvi tanártól. Szerencsére délholland a hölgy, vagyis ohne hörgés.