A nyugati országoknál nincs nemiegyenlőtlenebb

A hollandos csoportot nagyon szeretem, ha a tervekkel ellentétben nem könnyek és teáskannák között fogom tölteni a szülinapomat, az miattuk lesz*, viszont a hollandkönyv példaembere, Willem van Dijk teljesen kiborítja a feminista énemet.

Ugye minden nyelven van példaember, akinek az életét végigköveted, miközben megtanulod a zöldségeket, közlekedési eszközöket és testrészeket. Nem tudom, hogy mennyit árul el az adott nép kultúrájáról a példaember életmódja, de ebben a könyvben adott egy 29 éves orvos, ez a Willem, aki egy perui tanulmányúton ismerkedett meg Milával, aki sajnos közel sem a Csokoládé című filmből ismert egzotikus dél-amerikai szépség, hanem egy tenyeres-talpas, sok személyiséget nem mutató 26 éves hölgyemény. Természetesen egymásba szerettek, természetesen Milának kellett Hollandiába költöznie és a nyelvet megtanulnia (Willem majd valamikor a hatodik fejezet tájékán iratkozik be kezdő spanyolra), és örülhet, hogy naponta vonatozhat Amszterdamból Utrechtbe, mert ugye muszáj abban a városban lakni, ahol a doktor úr dolgozik.

A doktor úr pedig emellé egy pökhendi, elkényeztetett hímsoviniszta. Ráadásul az a fajta ember, aki a kétemeletes vonatnak az alját célozza meg, mert ott kevesebben vannak. Folyamatosan cikizi Milát azért, hogy szereti a salsát, meg hogy a zabszem a fenekében, amikor az apjáért mennek Schipholra. A mai epizódban (szabadidő) a doktor úr egy kolléganővel beszélget, és Tarzanként veri a mellét, hogy hetente kétszer sportolni jár, miközben a nő szégyenkezve mondja, hogy neki sajnos már csak heti háromszori edzésre jut ideje a zongoraleckék mellett. És megbízható forrásból tudom (előrelapoztam), hogy a tizedik fejezetben össze is fognak veszni azon, hogy a doktor úr a görög tengerpartot erőlteti, pedig Milának hiányzik a családja, és egy picikét egoistának meri nevezni a pasiját. De legalább a hetedik fejezetben (egészség) kificamítja a bokáját ez a díszmadár.

 

 

*na meg az Európai Parlament miatt, amely elrepít engem Rigába, ezúton köszönöm szépen, sajnálom, hogy Toledót visszadobtam, és Isten tartsa meg a jó szokásotokat.

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio