tolmács

Vannak az ilyen összevissza élő emberek életében is visszatérő elemek, mondhatni rituálék. Ezek elsősorban a parlamenti naptárnak, azon belül is a strasbourgi heteknek köszönhetők. Számtalan túlélési stratégia van, onnantól kezdve, hogy ki mivel repül, hol alszik, mit eszik, melyik boltba szabadul be, az évek során mindenkinek kialakult már a gusztusa (mondanom se kell, hogy nem sokakkal osztozom az Airbnb-parlamentimenza-Sephora kombón).

Arra kellett sajnos rájöjjek, hogy Strasbourg otthonosabb nekem, mint bármelyik hely, ahova rohangálni szoktam, Budapestet is beleértve. De persze ez csak azért van, mert ott legalább minden viszonylag kiszámítható, és kevesebb ember tör rám, hogy felborítsa a napi terveimet. Van viszont váratlan cic az Airbnb-ben

Ezt azért megírom, mert elég vicces. Adott egy hétfő, meg egy strasbourgi hét, budapesti tolmácsok migrálnak változatos stratégiákkal a Parlament felé. Hárman szavaztunk a baden badeni Wizz járatra. Onnan a reptérről vagy busszal, majd két vonattal jut el az ember Strasbourgba, vagy foglal egy taxit. A taxikat a reptér honlapján reklámozzák, elvileg nem emberevők.

Én csak nézek jobbra, meg nézek balra, hogy mik vannak, már megint.

"Itt ez a bőrtok, ezt egy turkálóban talált női táskából készítettem, benne egy cipőfűzővel, hogy egy kézzel is elő tudjam venni. Benne van a túlélőkészletem, jól látod, egy Fisherman's Friend dobozban. Egy ceruzahegyező, amivel egy kis csavarhúzóval le tudom szerelni a pengét, jó, hogy csak két centi, de felengedik a repülőre.

Mogyorónyi alvadékrögökkel, félig angolul, de azért alapvetően mégis magyar és finom: ilyen volt a hetem.

Egyfelől annyi dolgom van, hogy ki se látszanék alóla, ha mindet komolyan venném*, másfelől kezdek annyira kiégni, hogy csak egyik éppenhogyátcsúszós jegytől korcsolyázok a másikig, és remélem, hogy közben elmúlik. Egyfelől végre tényleg rendes barátaim vannak itt is, másfelől nem tudom rászánni magam, hogy olyan állapotba hozzam a lakást, hogy meg is hívhassam őket.

Mindig van min parázni, de rendszerint azért összejönnek a dolgok. Időrendi sorrendben a nyárutó nagy megúszásai.

1. Nem lettem se cukorbeteg, se rákos, se terhes. Csak mer' ezt mind meg kellett nézni.

2. A Mensa-tábor ismét megnyugtatott afelől, hogy bizonyos dolgok ugyanott folytatódnak, ahol abbahagytuk. Kis feszkó, elnökjelölt- és tartásdíjvita, hosszútávú pályakerülés, házi sör, szatymazi rettenetes, ipari mennyiségű bor, kedves, sokszeplős szobatárs (nem a leonbergi). Az utolsó pillanatban összedobtam egy PowerPoint karaokét is, zajos sikerrel.

Az történt, hogy nekem még mindig Brüsszelben van a székhelyem, ez meg több okból fontos. Ugyanis a nem helyi kollégáknak fizetnek utazást, szállást és még napidíjat is, persze ezzel az jár együtt, hogy a munkaelosztó ügyosztály azért preferál engem egy párizsi vagy pláne budapesti kollégához képest, mert én utazzak konzervdoboz vonattal és aludjak Airbnb-s szobában, saját költségen.

Rémálomszerű hétfőm volt. Öt óra alvás után indultam neki Strasbourgnak, az laza 600 kilométer, de hagytam rá 9 órát, hogy biztosan beérjek. Na, az hamar eldőlt, hogy Belgiumon át most jövünk először és utoljára. Nem nagyon vezettem ott, észre se vettem, hogy ők ezt útburkolatnak csúfolják. Nem mintha nagy kárt tett volna csodás járművemben: két órán keresztül átlag hússzal mentünk. Nem is ez volt benne az ijesztő, hanem hogy tíz percekig nem mozdult semmi, és szemlátomást se baleset, se útépítés nem volt, úgyhogy csak arra tudok gondolni, hogy itt* minden munkanap ilyen.