tolmács

Mázlim van*, idén is beválogattak a long term csapatba, vagyis már októberben megtudom, mikor és mennyit dolgozhatok a Zunijónak a jövő év folyamán. Idén májusban tettem be utoljára a lábam brüsszeli intézménybe, és két hét múlva megyek legközelebb, szóval közelről figyelhettem a bankszámlám látványos apadását. Ez engem kevésbé akaszt ki, de el tudom képzelni, hogy a családfenntartó kollégáknak problémás lehet egy ilyen háromhónapos szünet. 

Az elmúlt napok legnagyobb nyelvi bravúrja részemről az volt, hogy 25 percig beszélgettem a leonbergi anyukájával az ukrajnai helyzetről, a lakhatás nehézségeiről Németországban és Magyarországon, illetve a "kezicsókolom" és a "jó napot kívánok" közötti szituációs különbségekről. Később rájöttem, hogy óvónő lévén a néninek lehet némi gyakorlata a kezdetleges német megfogalmazások dekódolásában, tehát mégis inkább a plenáris spontán hozzászólásaira kéne büszkének lennem...

Tudósítás ismét Ribizlilandből, nézzük, mi történt legutóbb. Jártak nálam couchsurfingesek, sokan, utazni fogok, sokat, ez meg kicsit kedvesnaplóm ízűre sikeredett, bocs.

Azt hittem, jó ötlet "hazaköltözni": havonta 2 x 3 vagy 4 napom megy csak rá a Papírvárosra, a többi napon igazi, színes-szagos-3D-s életet élhetek. Hát. Jelenleg ez úgy néz ki, hogy a Maslow-i szükségletek közül maximum a legalsó szint van meg, de bőségesen, viszont már a biztonságérzetemmel is gondok vannak.

Délelőtt

A: Szia, hát te mit keresel itt?
B: Én békésen ülök a másik épületben a nemzetközi kapcsolatok szakbizottságban, erre bejön C azzal, hogy ő itt volt veled, csak felhívták, hogy menjen át oda, ahol én vagyok. Úgy tíz perc alatt ki is derült, hogy helyettem, mert egy darabig mindkét helyen én voltam a programban, C meg sehol. De most már minden jó.
A: És most ki lesz itt német retúrral?
B: Nem német retúr lesz, mert a D beteget jelentett, hanem francia, jön még az E.

Délután

Lehet valami (a költségcsökkentésen túl) abban, hogy régebben 100, mostanában 250 munkanap után "tapasztalt" tolmácsnak számít az ember, illetve attól függ, honnan nézzük, előtte számít kezdőnek. 100 nap után határozottan úgy éreztem, hogy hirtelen megtanultam franciául, továbbá előfordult, hogy egy váratlanul beficcenő, sehogy sem odaillő rövidítésről, mondjuk hogy OPC, beugrott, hogy három hónapja előkerült egy ülésen, és magyarul úgy mondjuk, hogy BMT (kitalált, de életszerű példa). Nemrég volt a 250.

Elmondom, mi a zombi. A zombi nem az, akinek folyik le a felhám az arcáról, térdig lóg a nyelve, botorkál és meg akarja enni az agyadat. Az igazi zombik nem zöldek és nem lógnak véres fél csecsemők a hasukból.

Asszem, ebből a napból már most elegem van. Tegnap vettem jegyet a 8:03-kor induló vonatra, erre nem működött a pályaudvaron a jegykiadó, be kellett állni a droidokhoz a sorba, aztán közölték, hogy 8:03-as vonat nincs, csak 8:18-as, ja és nem Párizsba, hanem Marseille-be. Kétszer kérdeztem rá, hogy de tuti megáll-e ott, ahol nekem át kell szállni (azon az apróságon, hogy ők Roissyként emlegetik a mindenhol Charles de Gaulle-ként feltüntetett megállót, már nem is akadunk fenn). Kicsit már bizalmatlan vagyok az ilyen egyenruhás népekkel szemben.

A franciára retúrozó arab kabin mondandóját értelmezve véletlenül a Szíriában katonai beavatkozást sürgetők leg-pol-nemkorrektebb érvét sikerült mikrofonba mondanom (hál'istennek némítógomb mellett): "Akit lelőnek, abból már nem lesz terrorista!"

Ennek a bejegyzésnek két okból is nagyon jól kell sikerülnie. Egyrészt már harmadszor írom meg, mert kétszer elszállt. Másrészt így két nappal később már kezdem kiheverni a keddi plenárist meg a Tavares-vitát. Nem volt felhőtlen a hét, de legalább benne voltam a tévében.