Beküldte Raya deBonel -
Ennek a bejegyzésnek két okból is nagyon jól kell sikerülnie. Egyrészt már harmadszor írom meg, mert kétszer elszállt. Másrészt így két nappal később már kezdem kiheverni a keddi plenárist meg a Tavares-vitát. Nem volt felhőtlen a hét, de legalább benne voltam a tévében.
Hétfőn olyan könnyedén érkeztem meg Strasbourgba, hogy már az gyanús kellett volna, hogy legyen (csak a bőröndöm lakatja gáncsolt el úgy, hogy majdnem lebucskáztam a Gare du Nord lépcsőjén). 15:17-re ért be a vonat, 5-től kellett volna dolgozni. Azt tudtam, hogy a szálloda kint van a francban és nem megy oda villamos, de arról nem szólt senki, hogy az út is fel van túrva, és a körforgalomba beszorult kamion miatt az összes, irányba tartó busz dugóba kerül. Persze van alternatív útvonal, de az körülbelül olyan volt, mintha Budapesten bejöttem volna Volánbusszal az Árpád hídig, onnan kék metróval a Deákra, piros metróval a Batthyány-ra, majd HÉV-vel kifelé, mert 1-es villamos NINCS. Pályafutásom során először nélkülem kezdődött az ülés. Viszont ebben az volt a jó, hogy addigra már egy csepp adrenalin nem maradt bennem, hogy azon idegeskedjek, hogy úristen plenáris, meg webközvetítés.
Hazajutni is vicces volt, a késés miatt nem engedhettem meg magamnak, hogy amikor körém gyűltek a kollégák a menzán, ne maradjak még ott egy kicsit szondázni a hangulatot, hogy mennyire utálnak. Hát engem nem nagyon, viszont Dublint eléggé, ahogy kiderült, meg köszörülték a nyelvüket a frissen csatlakozott horvátokon. Nyári hangulat uralkodott, elábrándoztunk, hogy pár hét múlva nem lesz egyéb gondunk, mint hogy még délelőtt a helyére kerüljön az első rozéfröccs. Na de ezek után 9-kor léptem ki az épületből. Találtam ugyan egy 6-os névre hallgató buszt, ami 22 perc múlva jött. Nem Brüsszel ez, az idő kellemes volt, kivételesen eszembe jutott feltölteni a Kindle-t mind elektronikusan, mint tartalmilag, úgyhogy amíg jött, Catherine M. szexuális életével múlattam az időt (és fogtam a fejem a fordításon, eléggé tudhatok már franciául, ha már erre is képes vagyok, de mondjuk a point d'orgue-ot "orgonapontnak" nevezni szerintem elég durva). Elmentem a végállomásig, tudván, hogy onnan megy a 70-es, ami egész jó helyen tesz le. Bőszen böngésztem a térképet, mire a sofőr bácsi megszánt. Megtudtam, hogy ne is álmodjak ilyen késői órán 70-esről, inkább menjek vissza vele a legközelebbi villamosig, és onnan 3 átszállással már otthon is leszek. Alternatíva: 6 kilométer gyalog, "és sok a bokszos", mondta sokatmondó pillantással.
Családias volt a hangulat a buszon, voltam én, meg volt egy srác, aki szintén tanúságot tett már a jófejségéről, ugyanis még a megállóban segített egy szédült szőke tyúknak, aki se franciául nem tudott rendesen, se a helyi taxi számát nem ismerte. Aztán a srác is leszállt, és a sofőr bácsival lefolytattam a standard beszélgetést. Tőle megtudtam, hogy ha a másnapi programom nem változik, akkor tényleg csak taxival tudok menni. Már értem, miért volt még májusban is szabad szoba ebben a hotelben...
A kedd aztán egész másként alakult. Reggel 8:30-11:00 plenáris, aztán a kollégák megkértek szépen, hogy szóljak a planningnek (a tolmácsok napi programjáért felelős ügyosztály), hogy egy nap 3 x 2,5 óra ugyanebből nem csak szabályellenes, de nem is egészséges. Pedig én gondoltam, kipróbálom, bírom-e. Nem bírtam volna.
Ugyanis délután 3-kor elkezdődött a Magyarországról szóló téma. Mi csak 4-től voltunk beosztva, de kollégával bekushadtunk egy gépterembe és hallgattuk, hogy felkészüljünk. A politikai részébe most nem mennék bele, de szakmai szempontból is nagyon érdekes volt, kollégának, aki valami anyanyelv vs. idegennyelv-használat kérdéséből írja a szakdogáját, csak úgy szaladt a ceruzám a kezében. Meg aztán én nem vagyok olyan, mint Jóanyám, aki szórakozásból is hallgatja néha a plenárist, hogy tudja valamihez kötni azokat az embereket, akikről mesélek, szóval én még egy csomó kollégát nem hallottam közvetítésben, és egészen meglepő, mennyire más, mint a kabinban. Volt, akit meg se ismertem.
Na mindegy, 4-től aztán mi jöttünk. Mit ne mondjak, baromi nehéz, feszültséggel tele, és nagyon kell vigyázni, viszont nem lehet elkenni se a dolgokat, ha valamit nem értett az ember. Én továbbra is úgy gondolom, hogy ez magasan az én szintem felett van, de hál'istennek pont azok, akiknek a megszólalásait aztán idézgetik (Cohn-Bendit, Morvai, Verhofstadt), azok tolmácsolási szempontból nem nehezek, mert ordítanak, de legalább lassan és tagoltan. Jóapám meg is jegyezte, hogy én is hogy belelovaltam magam, hát muszáj, úgy tanultuk, kb. 70%-ig, csak az a vicces, amikor 10 percen belül a politikai paletta két szélét kell ugyanakkora hévvel tolmácsolni. Vajon a hallgatóságnak (amiben benne foglaltatik Orbán Viktor, meg nagyjából az összes magyar képviselő, Kósa úr és jeltolmácsai inkluzíve) nem furcsa ugyanazon a hangon hallani mindkettőt? És akkor azt még nem is tudtam, hogy a magyar rádió és tévé is ezt közvetíti, és valószínűleg a Youtube-ra is az én hangom fog felkerülni... Na, képzeljétek, ha még retúrom is lenne...
Ezek után az a szerencse ért, hogy a menzán csatlakozott hozzám az a kolléganő, aki ugyanabban a hotelben lakik, mint én, és kocsival jött, szóval nem kellett megint a buszra bízni magam. Ő egyenest a konditerembe ment, én meg gondoltam felderítem azt a tavat, amit reggel pillantottam meg a szobám ablakából. Ötször körbefutottam, így sikerült testileg is abba az állapotba kerülni, amiben agyilag már voltam (értsd: szomjas vagyok, de oooolyan messze van a csap!). Hát nem kellett ringatni.
Tegnap aztán tengtem-lengtem. Esett az eső, jó, hogy a betervezett shoppingolást ( 20% kedvezmény a Sephora kártyámra! hah!) előző nap megejtettem, és volt az a mázlim, hogy a délelőtti "regenerálódás", amit az éjjeli plenáris miatt kaptam volna, tátongó űrt hagyott maga után a programomban. Szóval délután letoltunk egy laza 2 órát valami bioetikai bizottságban (I have no idea what I'm doing, exporthitel-feeling), aztán fél 5-kor ott álltam, hogy mit csináljak.
Hivatalosan ez ugye úgy van, hogy szerdán még egész nap ott kell lenni, mert akár az esti plenárisra, 9-től is betehetnek. De... a program délután 1-kor fixálódott, aki le akar betegedni, már korábban megtette stb. És igaz, hogy fizetnének még egy nap szállodát, sőt, csütörtökre még egy fél nap "közlekedési" napidíjat is, de akkor tényleg el is telik az utazással egy fél nap. Nem nagyon volt hozzá kedvem, na. Úgyhogy hazardíroztam, vettem egy vonatjegyet (ez volt ráadásul messze a legolcsóbb, 177 helyett 74 euró, és közvetlen járat!) és magam mögött hagytam ezt az egész idegbeteg hétszentséget.
Érdekes dolog ez. Mi ebben a fárasztó? A feszkó meg a felelősség, leginkább. És értem azt is, hogy a parlamenti tolmácsok miért fújják fel magukat a bizottságiakhoz képest. Hozzátenném, hogy ez szerintem csak a szabadúszókra igaz, mert nekünk esélyünk nincs a plenárishoz fogható (pl. Tanács) üléseken dolgozni, egyszerűen azért, mert arra megvannak a High Level Teamek. Szóval szeretem én a Parlamentet nagyon, még ha ennek a viszonzása leginkább a kőbölcsővel analóg is.