Tiefdeutsch

Az elmúlt napok legnagyobb nyelvi bravúrja részemről az volt, hogy 25 percig beszélgettem a leonbergi anyukájával az ukrajnai helyzetről, a lakhatás nehézségeiről Németországban és Magyarországon, illetve a "kezicsókolom" és a "jó napot kívánok" közötti szituációs különbségekről. Később rájöttem, hogy óvónő lévén a néninek lehet némi gyakorlata a kezdetleges német megfogalmazások dekódolásában, tehát mégis inkább a plenáris spontán hozzászólásaira kéne büszkének lennem...

Már megint ott tartok, hogy rengeteg közölnivaló lenne, de ha ragaszkodnék a részletességhez, akkor abbahagynám a blogírást, annyira nincs módom lépést tartani saját magammal. Szóval a héten (hetekben?) mélymerülésben veszek részt a leonbergi világában (konkrétan Leonberg és környékén). Maradék önbecsülésem, mint értelmes, kommunikatív és önálló intellektuális lénynek, milligrammokban mérhető. 

A leonbergi egy teljesen adaptív alak, de ennek megfelelően néhol még adaptálni kell. Például már tudja a különbséget a szőr és a sör között, meg Jóanyámnak se jutna eszébe máshogy köszönni, mint hogy "chocolom", sőt, még azt is megjegyezte elsőre, hogy sörrel nem koccintunk és a nőt jobb oldalon vonszoljuk, de van azért még mit tanulnia.

Tartozom egy vallomással (bár a többségnek nem lesz újdonság).

- Nem tudom, hogy volt képed a magyarra azt mondani, hogy nehéz nyelv! Hát még csak a névelők ragozásánál tartok, de már annak sincs semmi értelme! Ha nem ezen a nyelven írták volna a szoftveredet, tudod, mikor tanulnám meg! ...
- Nyugi, azóta nagy részét újraírták angolul.