Roxfort

Én csak nézek jobbra, meg nézek balra, hogy mik vannak, már megint.

Ennek a buboréknak is ki kellett pukkadnia, nem is kérdés. Ma rossz napom volt.

Mogyorónyi alvadékrögökkel, félig angolul, de azért alapvetően mégis magyar és finom: ilyen volt a hetem.

Marha gyorsan, mert késő van, de muszáj:

Egyszer voltam Londonban. Vagyis többször is, de nemrég megint. Alapvetően a leonbergire épült a program, akinek osztálykirándulása volt a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO), meg egyéb, még idétlenebbül fordítható bandák meglátogatására. Én meg már későn kezdtem reszketni az életemért, avagy a modul első hetének elmulasztása miatt, mert túlságosan csábított a program. Na nem a fűtőolajlobbi vagy a tartályhajók egyesülete.

A fenekemnek mindenhol jó, köszönöm szépen, ameddig nem kell fél lábujjhegyen guggolva hátrafelé emelgetni*. Éppen Jóanyámnak vinnyogtam gőzerővel az ismert ügyekről, és ő tette fel nekem a címben szereplő kérdést, csak városmegjelölés nélkül. És rávágtam, hogy de, imádnék letelepedni, és a leonbergi meg Atom mellé beszereznék egy macskát és egy kutyát, aztán járnánk salsázni, lenne mozibérletünk meg előfizetéses telefonunk (mármint csak a kétlábúaknak). Zene állj, hogy nézne ez ki egyáltalán?

Melyik országban?

Elfogadtam a jövő évi tolmácsszerződéseimet, ami mindig egy hideglelős procedúra. Ami szórakoztató benne: úgy tűnik, a két intézmény elkezdte egymással libikókázva etetni a szabadúszókat.

Kábé ilyen hangulatban voltam tegnap:

Szalad az élet ezerrel, társasági szinten normalizálódtak a dolgok, mármint eljárkálok emberekkel helyekre, hogy feltérképezzem a csoportdinamikát, meg hogy ki szerint ki a hülye. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy a rossz fejnek bélyegzettekkel legyek jóban. Én két dolgot utálok igazán emberekben: ha buták, és ha becsapják magukat. Hát maradjunk annyiban, hogy ide jutott mindkettőből.

Van ugye a "gombatermesztés" mint vezetési stílus*, ennek mintájára tanítanak minket itt az egyetemen, de ez egyáltalán nem olyan kellemetlen, mint ahogy hangzik. A folyamat úgy néz ki, hogy megmondják, mi a házi, senki nem érti, de valahogyan megoldjuk, persze 75-féleképpen, aztán a következő órán a tanár elmondja, hogy mire is gondolt, de senkire nem haragszik azért, mert valami teljesen mást csinált, mert abból is tanultunk.

Ezt kérdezte a leonbergi, amikor beszámoltam neki az első napról az iskolában. Tényleg, én is úgy érzem, hogy csak játszunk meg rajzolgatunk, és a végén majd a kezünkbe nyomnak egy papírt, ami előtt hasra fognak esni a legmenőbb dizájncégek, na akkor majd megértem, hogy igazából csomó hasznos készséget összeszedtünk menet közben, csak nem vettük észre. 

Először vizuális kommunikáció óránk volt, ahol azzal indítottunk, hogy a tanár által sorolt fogalmakat kellett másodpercek alatt felskiccelni. A "fenntarthatóság" ábrázolásomra különösen büszke vagyok.