Nem lenne jobb a fenekeden Pesten?

A fenekemnek mindenhol jó, köszönöm szépen, ameddig nem kell fél lábujjhegyen guggolva hátrafelé emelgetni*. Éppen Jóanyámnak vinnyogtam gőzerővel az ismert ügyekről, és ő tette fel nekem a címben szereplő kérdést, csak városmegjelölés nélkül. És rávágtam, hogy de, imádnék letelepedni, és a leonbergi meg Atom mellé beszereznék egy macskát és egy kutyát, aztán járnánk salsázni, lenne mozibérletünk meg előfizetéses telefonunk (mármint csak a kétlábúaknak). Zene állj, hogy nézne ez ki egyáltalán?

Melyik országban?

Hát ez marha jó kérdés, mert momentán a szívem, a tanulmányaim, a munkám és a pasim négy, sőt, igazából öt különböző országban van, és praktikus legalább az egyikben lakni. Ha persze nem lenne senkim sehol, akkor amúgy reményrabjaisan egy meleg helyet választanék, aminek nincsenek emlékei, tehát Balira mennék vagy Valparaísóba, dolgoznék egy hostelben és amatőrszínészkednék. Nem, a jelenlegi lelkiállapotomban baromira nem foglalkoztat a szellemi munka meg az önmegvalósítás, az érdekelne inkább, hogy senki ne maradjon a közelemben tovább, mint ameddig az újdonság varázsa pótolni képes a személyemét. Ha a képlethez hozzáadjuk a leonbergit, akkor jelenleg az egyetlen értelmes lehetőség Németországba költözni. De hát… a németek azok németek, no meg a kollégiumi szoba erőteljes visszalépés lenne a lábnyomos plafonú, szellősen berendezett szobám után, ahol minden este lőnek, éjjel pedig megbízhatóan nyarvékol Schrödingerke (vagy macska, vagy gyerek, nem tudni). Ha a falkát is belevesszük a képletbe, akkor egyértelműen Budapest, igazából ha ezt itt nem bírom tovább, nem is kérdés, hogy Budapestre megyek vissza.

Munka?

Ez viszont kérdés. Ha formatervezést akarnék tanulni, csak bátran, "maguk 80% eséllyel úgyis grafikusként végzik", és "három évre tessék elfelejteni a barátokat-barátnőket". Tehát strasbourgi kijárkálás elfelejtve, de azt se nagyon tudom, hogy Lushba eladónak mehetnék-e ilyen feltételek mellett. Ha nem ragaszkodom a tanuláshoz, akkor nagyjából a nyelvemből tudok megélni, ez persze kis hazámban nagyon megy, csak nem olyan értelemben. A szabadúszó fordítói és tolmácsi léthez kábé annyira fűlik a fogam, amennyire annak idején reklámszakember is akartam lenni.** Nem akarok feleannyit keresni, amennyit az ügyfélnek kiszámláznak a munkámért, nem akarok könyvelőhöz rohangálni, és legfőképp nem akarom számolgatni, hogy kijön-e annyi, hogy meglátogassam a pasimat. Van a nyugati nyitásnak egy szegénységi küszöbe, és az ott húzódik, hogy le tudod-e tenni az 500-1000 eurós lakbér háromszorosát beköltözéskor, és a 100 eurós vonatjegyen felül jut-e még 4,50 Starbucksra. Tehát előbb-utóbb állást vállalnék, már ahova fölvennének ennyi idősen és ilyen karrierívvel***. Onnan aztán már tényleg csak a gyes menthet meg.

Emberek?

Ezeket mind vázoltam Jóanyámnak (neki nem kellett csillagozni, nagyjából végigasszisztálta), aki erre azt mondta, hogy delegalább lennének kollégáim, vagy valami. Hát, inkább vagy valami, köszönöm, emberek itt is vannak, nem a mennyiséggel van gond. A tapasztalataimból kiindulva ott se tudnék beilleszkedni, és ott se érteném, hogy miért. Azért nem érdemes költözni, hogy ne változzon semmi (kivéve ha az a semmi nagyon is valami, vagy épp minden, vagy azt minden határon túl megközelítő, hülye magyar névmások). Mondjuk legrosszabb esetben is lenne szerda. Szerdától szerdáig élet, mint főiskolás koromban****. Ha belegondolok, a társasági életem rövid időszakokat leszámítva mindig is ramaty volt, de most már inkább akasztófahumorral próbálkozom, és egzotikus helyett olyan állat vagyok, amelyik lehet, hogy harap.

Ezt most jól értem, hogy az egyetlen indok, ami miatt komolyan fontolgatom a hazaköltözést, az épp a falka, akikre megint kiválóan illik az Amilyen hülye vagy, én úgy szeretlek című dal? Asszem túldimenzionálom én ezt az egyetemi elszigetelődést, biztos mások is ülnek otthon egyedül, csak azok kit érdekelnek. Kezdem megérteni azt a mondást, hogy nem lennék olyan klubnak a tagja, ahova engem is felvennének.

Hanem igen rám férne már egy szünet, mert arra a hírre, hogy „nézzétek, de király, az egyik csoporttársatokat be-3D-szkennelték, és ketten már tanulják is a gép kezelését, amit csak tanárok által jóváhagyott diákok használhatnak”, majdnem beírtam, hogy „kit kell itt lesz.pni, hogy erről engem is értesítsenek?”, de aztán az idiómát nem tudtam átültetni angolra, és szelíden csak annyit kérdeztem, hogy ez hol volt meghirdetve és hol lehet jelentkezni. Ha már azért jelentkeztem erre a bánatos képzésre, hogy reprodukálni tudjam a 8 éve Floridában vett fülbevalóm 7 éve Budapesten elvesztett párját.

*True story, a Blogilates egyik tegnapi gyakorlata.
**Elvégeztem a szakirányt, csak közben feltűnt, hogy a hozzánk látogató összes ügynökségi maca fényes blúzt visel és túlsúlyos, aztán elmentem egy interjúra, ahol nem lelkesedtem kellőképpen a 9-6-ig tartó munkaidő (plusz hétvégente Rama Sütigyár) iránt fizetetlen nyári gyakorlat keretében, más szóval nem volt megfelelő a hozzáállásom.
***Mint megtudtam, ez is egy olyan fogalom, amivel a HR-esek lepattintanak olyanokat, mint én, akik a szívüket követték, aztán ív helyett van egy EKG-görbéjük.
****Ej, milyen finom volt negyed 5-kor hazaérni Óbudára, aztán 8-ra kötelező órára menni Mátyásföldre, és a csoporttársam milyen furán nézett most szerdán, amikor vágyakozva sóhajtottam fel egy kényelmes alvást bárhol lehetővé tevő ruha láttán. Szerintem az egyetemen sokan gondolják, hogy az életem izgalmasabb, mint valójában.