Hága

Ez egy hosszú történet.

A fenekemnek mindenhol jó, köszönöm szépen, ameddig nem kell fél lábujjhegyen guggolva hátrafelé emelgetni*. Éppen Jóanyámnak vinnyogtam gőzerővel az ismert ügyekről, és ő tette fel nekem a címben szereplő kérdést, csak városmegjelölés nélkül. És rávágtam, hogy de, imádnék letelepedni, és a leonbergi meg Atom mellé beszereznék egy macskát és egy kutyát, aztán járnánk salsázni, lenne mozibérletünk meg előfizetéses telefonunk (mármint csak a kétlábúaknak). Zene állj, hogy nézne ez ki egyáltalán?

Melyik országban?

A mai nap illusztrálta nekem, hogy ez mégis igaz. Tegnap éjjel 2-kor, Rostockból visszaérve nem volt kanalam másfél kilométert gyalogolni, ezért a szomszéd utcában álltam meg a kisautóval, hogy majd ma délután visszaviszem a helyére. Igen ám, de a Mercuriusweg már annyira tele volt, hogy oda már nem fért, és ahova negyed óra körözés után beálltam, arról nem is voltam meggyőződve, hogy parkoló. Na mindegy, valami majd lesz, úgyis rendszeresen vissza kell járnom az akksit tölteni...

A mai nap úgy indult még tegnap, hogy délután 4-kor azzal jelentkeztem ki a személyesmárka-videók megtekintéséről, hogy tessék mondani, aki elsőre is érti, az elmehet a második és harmadik magyarázatról, vagy a kérdések-válaszokra jöjjek vissza?

Nem tudom, hogy itt nincs normális szórakozóhely, vagy csak még nem találtuk meg, mert már másodszor mentünk a Havanába. Első alkalommal "elegáns parti" volt, vagyis csak a dj-n lehetett baseballsapka, mindenki más idétlenül feszengett. Most viszont tornacipők fűzői villództak az UV-fényben. 

Ma találkoztam az első undok hollanddal. Az Artifac nevezetű művészellátót szálltuk meg kb. tíz csoporttárssal. Látható volt, hogy küldetéssel megyünk: mindenki 4, darabonként 8 eurós Copic filcet, vékony hegyű tollat és A3-as papírt vásárolt. Volna. Időnként persze voltak kérdéseink, amikkel az eladó hölgyhöz fordultunk. Nyilván angolul. Erre ő szemrebbenés nélkül hollandul kezdett beszélni. Két mondat után megkértük, hogy ha lehet, angolul válaszoljon. Mire ő, hogy azt kérni kell.

A fenti talán a leghíresebb sora Macklemore Thrift Shop című számának, és annak az életfilozófiának a végleteit fejezi ki, amit a vicc a nőknek tulajdonít: a normál ár feléért azt is megvesszük, ami nem kell. Na persze én még véletlenül se működöm így, viszont a használtboltok kihozzák belőlem az állatot.

Némelyik országnál tudja az ember, hogy ez jó lesz.

Az este exponenciálisan volt egyre jobb. Hágában jártam, ezúttal "8" órát "dolgozni". Az idézőjelet azzal érdemelték ki, hogy a 8 órát vacsorával, briefinggel és két prezentációval együtt kell érteni, de azzal együtt tetszett az egész, mindjárt meg is fordult a fejemben, hogy otthon is kéne hasonló.

Avagy milyen az, amikor nem úgy lesz, ahogy terveztük, de milyen jó, hogy nem! Ma például olyan magamnak való napot terveztem: gyümölcssaláta, 10 oldal inverterkézikönyv, pár videó a Ruby-programozásról (tömbök, blokkok, prokkok, hash-ek és range-ek), ebéd avokádóból és zabpehelyből, tea, tea, tea, szőrtelenítés, bőrradírozás, lábkörömfestés, pici bevásárlás, randi a Direktrisszel.