Az első kelletlen holland eladó

Címkék: 

Ma találkoztam az első undok hollanddal. Az Artifac nevezetű művészellátót szálltuk meg kb. tíz csoporttárssal. Látható volt, hogy küldetéssel megyünk: mindenki 4, darabonként 8 eurós Copic filcet, vékony hegyű tollat és A3-as papírt vásárolt. Volna. Időnként persze voltak kérdéseink, amikkel az eladó hölgyhöz fordultunk. Nyilván angolul. Erre ő szemrebbenés nélkül hollandul kezdett beszélni. Két mondat után megkértük, hogy ha lehet, angolul válaszoljon. Mire ő, hogy azt kérni kell. Nem tudom, biztos nekem van csak ez a fura becsípődésem, hogy amilyen nyelven szólnak hozzám, olyanon válaszolok, már amennyiben beszélem, és itt egyértelműen nem a képességekkel volt gond. Miután többen is így jártunk, nemigen kérdezősködtünk többet.

Tudom, persze, a diákok hangosak, elállják az utat a pénzes vevők elől, ki merészelik próbálni a tollakat, mindent lesodornak a hatalmas hátizsákjukkal és biztosan lopnak is, a dohányipar ennek ellenére már rájött arra, hogy addig kell őket elkapni, amíg fiatalok, mert amit felnőttkorod kezdetén veszel először, annak örökre nosztalgiaíze lesz, és életed végéig azt a márkát fogod keresni akár másfélszeres áron is. Hát ezt a boltot nem fogom visszasírni. 

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio