Segítség, engem majmok közé zártak!

A mai nap úgy indult még tegnap, hogy délután 4-kor azzal jelentkeztem ki a személyesmárka-videók megtekintéséről, hogy tessék mondani, aki elsőre is érti, az elmehet a második és harmadik magyarázatról, vagy a kérdések-válaszokra jöjjek vissza? Majd átsétáltam a pályaudvarra, elcseréltem a visszajegyemet pár euróval kevesebbre, mint amennyiért vettem, mert rájöttem, hogy az utolsó jóárasított vonatot nem fogom elérni, bánatomban ittam egy Starbucksot, közben fordítottam a 13 oldalas beszédet, amit pár órával később ajtótlan tolmácsfülkében olvastam fel (mit tesz Isten, a Mindszenty-idézetet meg néhány uniós jogszabály nyakatekert preambulumát az utolsó percekben írhatták bele), úgy, hogy a retúr hivatalosan a holland csatornára ment ki. Mondjuk az nem volt, térerő se nagyon, mint megtudtam, a kisszámú magyarul nem tudó mérgezett egérként körözve kereste azt a pontot, ahonnan a drótnélküli fejhallgató is működik. Nekem már akkor végem volt, amikor kiszúrtam Hófehérkét pontosan az orrom előtt, de szerencsére ő nem hallgatott, mondjuk minek is, de biztos vagyok benne, hogy mindketten tudtuk, ő jobban csinálná ezt, mint én, csak velem ellentétben neki nem szabad.

A másik végem meg ott lett, amikor Snétberger bemutatta a zenekarát. Nagybőgő, oké, hegedű, ez is menni fog, klarinét, úristen, egy fagott. Francba. Fagott. Ezt nem szabad angolosan kiejteni, nem szabad, nem szabad... végül csak a fickó nevét mondtam, pedig ha tudtam volna előre, hogy ők játszanak, biztos kikerestem volna a cimbalmot is, mert ugye sose lehet tudni. Ez megint az urogallo tipikus esete, ki a franc készül spanyol madarakból a bányászati ülésen vagy hangszerekből 56 kapcsán. Na mindegy, a fogadásról már leléptem, pont elcsíptem az utolsó Thalyst, és a szokásostól eltérően még a wifi is működött.

Olyan csodálatos, hogy ugyanazok, akiknek a szülinapi fotóit nézegetem mindig a Facebookon, mindig megtalálnak, amikor valamit nem tudnak, és már a tanároktól is szégyellik megkérdezni. Szaktekintély vagyok aprólékból, az biztos. Szóval ma reggel nem voltam hajlandó késve beérni a megbeszélésre csak azért, mert egy ilyen szülinapos-megtalálós nem ért oda időben, és még a telefonszámát is rosszul adta meg. A megbeszélésnek pont semmi értelme nem volt, egy fesztiválon fogunk önkénteskedni, és úgy látszik, az a norma, hogy legalább háromszor érjél rá és menjél el meghallgatni azt, amit úgyis kiküldenek emailben, mert különben nem kapod meg az egyenpólót. Hát azt sikerült legalább kiegyengetnem, hogy most pénteken ne kelljen dolgoznom, és jövő hétfőn is lehetőleg csak délután kelljen felszednem a másnap reggeli nyitáshoz szükséges molinókat, tehát három teljes napot tölthetek a leonberginél. Már amennyiben a kocsi beindul.

Ja és ezek után jött a nap legjobb és egyben hátralévő része. Eredetileg azt terveztem, hogy megnézem A nagy Lebowskit, majd alszom egyet, esetleg megtekintem a járművet a helyén. Ehelyett befutott a segélykérés, hogy a projektközösségünk videókészítői kicsit elszámították magukat és a déli leadási határidő előtt egy órával a kért mennyiség negyede van kész, és hang azon sincs. Itt lép be a képbe Adélka, mert egyrészt össze kell őket tartani, csokit és kávét vinni nekik, másrészt meg kell írni a szöveget, harmadrészt fel is kell mondani a narrációt, mert a jelenlévők közül az egyiknek olyan fásult a hangja, hogy rossz hallgatni, és egyébként is, még a végén azt mondaná alá, hogy "how can this man effectively go f*ck himself", a másik alig tud angolul, a harmadik meg kínai és selypít. Szuper. Hosszú évek munkájával eljutottam oda, hogy már nem zavar a saját hangom, ezzel nem volt gond, másokat viszont zavart, mert a duma két felét két külön MacBookkal vették fel, és picit máshogy hangzott... na, lényeg a lényeg, este 8-ra feltöltődött a videó, persze autónézés ebből már nem lesz, de Lebowskit most megnézem. És még csodálkoznak, ha állandósul az arcomon a hülyékkelvagyokkörülvéve érzés.

Összességében nem hülyék, csak olyan érdekes állatkert ez. Összejárnak panaszkodni az órákra meg a tanárokra, utána elmennek egy vacak hágai szórakozóhelyre (más ugyanis nincs), vacak zenére ugrálnak a bevándorlók között (mint tettük azt mi is Szöszkével, de az más), és ettől úgynevezett kötelék szövődik köztük. És némelyek egyébként tök tehetségesek meg okosak, de azok éppen szakítanak a pasijukkal, elromlik a számítógépük meg dolgozniuk kell, szóval pont olyan béna kifogásokkal jönnek, mint amilyenekkel a gyerekek mindig is szoktak.