És ezért majd diplomát is adnak?

Ezt kérdezte a leonbergi, amikor beszámoltam neki az első napról az iskolában. Tényleg, én is úgy érzem, hogy csak játszunk meg rajzolgatunk, és a végén majd a kezünkbe nyomnak egy papírt, ami előtt hasra fognak esni a legmenőbb dizájncégek, na akkor majd megértem, hogy igazából csomó hasznos készséget összeszedtünk menet közben, csak nem vettük észre. 

Először vizuális kommunikáció óránk volt, ahol azzal indítottunk, hogy a tanár által sorolt fogalmakat kellett másodpercek alatt felskiccelni. A "fenntarthatóság" ábrázolásomra különösen büszke vagyok. 

Aztán egy bemutatkozó rajzot kellett alkotni, abból meg ez lett:

Sajnos beszélni is kellett róla, és nem tudom, hányan utálnak megint a Mensa miatt, de nem adhatok mást, mint mi lényegem, ez az életemnek akkora szelete, hogy nem hagyhattam ki. Összehasonlításképp: az a kéz ott jobb oldalt, na az a pasim, a szüleim meg en bloc kimaradtak, és se a dobolás, se semmi egyéb hobbi nem fért már oda. 

Utána viszonylag eseménytelen vonalakat húzgáltunk, a végén viszont kaptunk egy óriási papírt egy hernyóval az egyik, egy pillangóval a másik sarokban, és 40 perc azzal telt, hogy ezerféle, a legjobb minőségű filctollal akármit kellett rajzolni. Egyből felrémlett előttem az Iskola a határon meg a "kellemes kupleráj", annál is inkább, mert hétvégén, a múzeumok éjszakáján véletlenül megnéztem a Tulp tanár anatómiáját...

A kulturális különbségek elméletétől nagyon féltem, hogy tízes skálán mennyire lesz unalmas, mert ugye aki olyasmiket tanult, mint én, az átlagosan háromszor vett már részt hasonló kurzuson, de annyira nem volt szörnyű. Azzal kezdtük, hogy kenyeret kellett rajzolni, de még az ázsiaiak is sikerrel vették, nem rajzoltak rament helyette meg ilyenek. Valaki meg azt írta, Baking Bread, azon nagyon röhögtem. Aztán meg tapi-nyalikra kellett felírni a nevünket és nemzetiségünket. Ezúttal választ kaptam arra, hogy a nagyváradi srác vajon minek érzi magát, viszont nem kerülhettünk egy csoportba, mert igyekeztek sokszínűre keverni minket. Az utolsó feladat az volt, hogy írjunk lefordíthatatlan szavakat a saját nyelvünkön. A Hunnal konzultálva megállapítottam, hogy az erdélyieknél a "morzsa" maradék kaját jelent, én meg kisegítettem a házisárkány, rezsiharc, sárgacsekk, pályaszállás, főzelék, túró listával. Ha eszetekbe jut még, mondjátok!