Beküldte Raya deBonel -
Marha gyorsan, mert késő van, de muszáj:
Egyszer voltam Londonban. Vagyis többször is, de nemrég megint. Alapvetően a leonbergire épült a program, akinek osztálykirándulása volt a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO), meg egyéb, még idétlenebbül fordítható bandák meglátogatására. Én meg már későn kezdtem reszketni az életemért, avagy a modul első hetének elmulasztása miatt, mert túlságosan csábított a program. Na nem a fűtőolajlobbi vagy a tartályhajók egyesülete.
Ez brilliáns önkritikával az olajlobbi székhelyén, egy borzasztóan dizájnos irodában volt kifüggesztve. Itt amúgy épp belecsöppentünk egy fogadásba, ahol míg a többiek jól nevelt bárányka módjára az első pezsgőt szorongatták, mi leraboltuk a büfét, és szégyentelenül beszélgettünk az iparág középkorú képviselőivel. Egyikük később, távozásom* után ragaszkodott hozzá, hogy a leonbergi engem vegyen feleségül, mert minden nő hülyep!csa ugyan, de én legalább okos vagyok meg szép.
Pár kötelező program volt csak, amit nekem muszáj volt: a Fortnum&Mason...
...a Harry Potter-stúdió...
...meg a Tate.
Ezen kívül elmentünk Greenwichbe, rengeteg fish&chipset ettünk és csapolt cidert ittunk hozzá, egy borzalmas Airbnb-ben aludtunk, ahol a leonberginek kellett megszerelni a mosógépet és a vécét. Ja, és beszereztem mindenkinek, amit kért, csak GF csokijait és a Gyapjas joghurtos kekszét jól ott hagytam nevezett Airbnb-ben.
Így két utazós bejegyzés közé elrejtve meg merem említeni azt is, hogy GF-fel való kapcsolatom** több szintet is lépett az elmúlt hetekben, Brüsszelben például konkrétan megjelent a sokat megélt Alfájával (amiből a Sziget óta nem szedte ki a cuccot, a csomagtartó látványával engem bármikor vinnyogós röhögésre tud késztetni***), J-t megvesztegette egy csokis muffinnal, engem meg ellopott moziba sörözni rohangálni a belvárosban. Éjszaka. Ez amúgy is szokása, a múlt heti indulás előtt például rám ír éjjel egykor, hogy éhes, mondom, hogy sajnálom, utazás előtt mindent fel szoktam legelni vagy lefagyasztani, semmivel nem tudom megkínálni, erre megjelent úgy, hogy hozott kaját otthonról. 4 hónap alatt feleannyi üzenetet generáltunk, mint 2 év alatt a leonbergivel, de ez nem csak utóbbi szűkszavúságának tudható be, hanem GF idült szóf0sásának is. Ma este közöltem vele, hogy tanulnom**** kell, erre elhozta a macskát.
Igazából ő tanított meg értékelni azt, hogy a leonbergi egy nyugodt, egyenletes töltő, mert GF viszont egy tapintatlan, csaknem halálos áramütés, amitől én 1) izzásig hevülök, 2) szikrázom, 3) füstölgök, de normális töltés nem történik, az biztos.
A melodráma után (közben?) voltam még Harry Potter***** varázslós szerepjátékon egy lengyelországi kastélyban. A dánok és a svédek, de különösen a dánok, imádnak szerepjátékozni. Ezt is ők szervezték. Mint kiderült, ezt úgy kell elképzelni, hogy mindenki kitalál egy karaktert, olyan részletességgel, hogy saját előtörténete, szexuális étvágya, akcentusa, hajszíne és minden egyebe van, és ez általában köszönőviszonyban sincs a valósággal, és akkor ezek a karakterek elmennek ide:
Konkrét kastély, várbörtönnel, toronnyal, kocsmával.
Házakba voltunk osztva, de nem ám a Harry Potter szerint: 500 oldalas könyvet kaptunk az "univerzumunk" részleteiről. Én a Sendivogius házban voltam, amit egy lengyel alkimistáról, Michal Sedziwojról neveztek el. Ez annyiból állt, hogy lehetőleg pirosat kellett hordani, és ha a leghangosabb felüvöltött, hogy "Through fire we ride", akkor rá kellett ordítani, hogy "Through ashes we rise!", és ez még nem a legmenőbb csatakiáltás volt.
Ez egy faun, a biológia legendás lények gondozása szörnyetegtan órán.
Párbajszakkör a nagyteremben. A piros nemezt én szőttem a szobatársnő hajába. A vicces benne az, hogy az dönti el, milyen hatása van a varázsigének, akire szórják. A párbajversenyt egyébként az nyerte, aki jobb híján figyelmen kívül hagyta a rá szórt átkokat. Megjegyzendő életstratégia.
Biztos van, akinek segít a szerepjáték, egy svéd például váltig állította, hogy így küzdötte le a homofóbiáját******, de nekem egyelőre csak a gimnáziumi traumákat sikerült előcsalni. Még csak nem is azt hozta ki belőlem az iskolai környezet, ahogy most viselkednék, hanem ahogy 15 éve. Azért ez elég tragikus, különösen annak, aki ismert akkor, de azért jól éreztem magam, csak interakcióból nem volt sok.
A kedvenc karaktereim: a nekromanciatanár, aki ránézésre az a kövér, pattanásos metálrajongó programozó (ugye megjelent a lelki szemeitek előtt?), akiről ránézésre tudom, hogy ha meglátna egy macskát*******, elolvadna. A francia akcentussal beszélő tanár, aki amúgy Texasból jött. A Jeffrey Coho********-fejű népszerű srác, akinek másik házba történő áthelyezése majdnem lázadást szít.
Most pedig jöhetnek a porszívók, a házibulik, hollandórák, vasárnap pedig Szöszkeeee!
*Steve-ékhez kellett sürgősen kiugranom a fogadóba, a Magyarországról történő tömeges kivándorlás következtében mindenhol vannak barátaim.
**Idézném a Lucia-záradékot: nem járunk, vagy ilyesmi.
***Nem mintha egyébként ez nehézséget okozna neki, épp olyan természetesen jön neki egy gyógyszertári betérő standup-szinten történő előadása, mint egy éjszakai részeg monológ arról, hogy az esőerdő gyakorlatilag a Föld csomag zsepije.
****Nálam ez úgy néz ki, hogy tíz, leheletnyit eltérő porszívót rajzolok, tekintettel a történelmi háttérre, a márkavízióra és a társadalmi környezetre, majd összerakok egy folyamatábrát arról, hogyan kell vizet forralni.
*****Copyright, hogy az Isten áldja ketté.
******Egy meleg szerepjáték alkalmával heteró férfiak, ruhában, úgy csinálnak, mintha.
*******Macskából volt vagy öt, három nevére emlékszem: Lenin, Sztálin és Trockij.
********Egy színész a Boston Legalból, tök mindegy.