Menőmanó

Csak vége lesz ennek az őrületnek is egyszer. Egyelőre a vasárnapra betervezett majmos dupla randi tartja bennem a lelket, de az se véletlen, hogy ilyenkor posztolok már megint. És ma 6-kor keltem fel. Vinnyogás.

A múlt hetem úgy nézett ki, hogy fa, szövet, csirkeháló, papírmasé. Mármint ezek egy-egy napot vettek igénybe, iszonyat monoton, kásahegy jellegű fizikai munka formájában, súlyosbítva a bestresszelt, ezért aztán aránylag undok Gyapjas társaságával (esküszöm, időnként hallottam az ostor pattogását). Mindennek eredményeként péntek este 7-re olyan fejfájásom és általános őszilégy-szindrómám lett, hogy majdnem felhívtam a Menőmanót, hogy rám ugyan ne számítson másnap, amire nekem szükségem van, az nem aktív, hanem nagyon is passzív pihenés.

"Ahhoz képest, hogy van veled egyidős múzeum, nagyon szép vagy" - mondta a szemtelen hollandja. De most volt igazi randi meg minden.

A velem egyidős múzeum pedig a hangzatos Oosterscheldekering:

Az úgy volt, hogy 1953-ban egy vihar elárasztotta fél Hollandiát, és miután ez már vagy huszonötször megtörtént korábban is, elegük lett. Na ilyen, ha egy hollandot felidegesítenek: olyan mérnöki csodát épít, amilyen még nem volt.

- Hú, egy hét múlva Genf.
- Az egy rendes randi lesz!
- A barlang is rendes randi, ha fogod a kezem néha.

- Én szeretnék nyugis, egyszerű párkapcsolatot, csak a választásaim valahogy soha nem ezt igazolják vissza. Mert vannak ugye az unalmas emberek, akiknek van egy labradorjuk meg egy Opel Astrájuk...

(húzza a száját a céges Volvóban a világ sznobja)

***

Ezt nem tudom nem megosztani, mert akkora az örömködés miatta a köreimben. Szóval van ez a tábor minden évben, én már kétszer voltam, kétszer ugyanúgy nem értettem, mit eszik ezen mindenki, bár a Guitar Hero jó játék, meg tavaly például Helyibarát spanglijától gondoltam azt, hogy össze akarok költözni a leonbergivel, de az össznépi kurkászás továbbra sem értelmezhető számomra, meg azért se voltam oda, hogy minden szobában pontosan 3 fiú és 1 lány aludt ahelyett, hogy csináltak volna lányszobákat.

Nem kell semmit belemagyarázni, de eddig úgy éreztem magam a pasikhoz képest, mint egy dörgölőző macska, most meg olyan, mintha egy golden retriever lennék, aki a napsütésben kényelmesen lengeti a farkát.

- Hányra kell neked dolgozni menned?
- Nem.

*ölelés*

Hát ez is micsoda... normális esetben előbb a) randizunk, b) összebújunk, himi-humi, mittudomén, c) elmegyünk együtt utazni. Na de mikor csináltam én valamit normálisan, ahogy Ramé mondta, nem én lennék, ha első randin nem mondjuk a Saul fiát néznénk meg (majdnem megtörtént eset), vagy mondjuk nem foglaltuk volna le azt a hétvégét ahelyett, hogy előbb legalább megcsókolt volna, vagy valami. Két kézzel fogom le a reményhalat, de nagyon ficánkol a rohadék, pedig egyáltalán nem tudom, hogy mi ez most.

Annyi izgalmas dolog történik, hogy ha valaki megkérdezné, teljesen megnémulnék. Ami nem üzleti titok, arról beszámolok, az is elég érdekes.