Beküldte Raya deBonel -
Szalad az élet ezerrel, társasági szinten normalizálódtak a dolgok, mármint eljárkálok emberekkel helyekre, hogy feltérképezzem a csoportdinamikát, meg hogy ki szerint ki a hülye. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy a rossz fejnek bélyegzettekkel legyek jóban. Én két dolgot utálok igazán emberekben: ha buták, és ha becsapják magukat. Hát maradjunk annyiban, hogy ide jutott mindkettőből. No de nem akarok olyan lenni, mint a keleti blokk tegnapi szekciója, ahol csak azért maradtam végig, mert kedves Rómea barátunk olyan tehetségesen utánozta mindenkinek az arckifejezéseit és gesztusait, hogy nem akartam neki lehetőséget adni, hogy engem is eltáncoljon.
Vagy lehet, inkább meg kellett volna kérni, hogy tegye meg ott a szemem láttára. Ugyanis a társak hatására megnéztem én is a jegyeimet (addig nem nagyon érdekelt, azt burkoltan a tudtunkra adták, hogy aki veszi a fáradságot, hogy valamit leadjon, az megbukni nem fog), és csak 8-ast kaptam a 10-ből az első személyesmárkaépítés-beszámolóra. Ez annak tudatában nem meglepő, hogy vegytiszta rizsa az egész, de eddigi tanáraim nem igazán láttak át a szitán. Itt meg azt is elvárják, hogy tényleges jellemfejlődés történjen. Én meg beleírtam a szövegbe, hogy a "milyen dizájner leszek 5 év múlva" című kérdés hatására semmivel se tudtam meg többet magamról, és ha nem akartam volna azért legalább 8-ast kapni, még hozzátettem volna, hogy szerintem mekkora balf-szság az első héten ilyet kérdezni. Ha véletlenül valakinek van erre egy válasza, akkor is biztos, hogy téves. Na mindegy. Azt kifogásolta egyébként a tanárnő, hogy nem töltöttem ki a "tehetségeim" és a "szenvedélyeim" közös halmazát.
Nem akarom sajnáltatni magam, és kijelenteni, hogy nincs metszet, azt viszont kielemeztem, hogy teljesen tudatosan 180 fokosan hátat fordítottam annak, hogy az eddig feltérképezett kényelmes adottságaimból éljek tovább. Még azért is gondolatban a kezemre csaptam, hogy netán dizájnkritikus akarnék lenni. Nem, nincs kedvem a második sorhoz, én akarok az lenni, akiről írnak. Csak ehhez az kéne, hogy ne olyan életet alakítsak már ki, ahol csak magamra erőszakolt menedzselhetetlen logisztikai kihívásokkal tudom elérni a flow élményt. Most leginkább olyan vonalon gondolkodom, hogy balettra kéne járni, ha már óvodás koromban az angoltanárom röhögött ki ezzel az ötlettel, még mielőtt odáig jutottam volna, hogy tényleg akarjam. Na, hát eddig ér az önismeretem egyelőre.
Viszont közben nem árt építeni a már megismert erősségeimre is, úgyhogy beiratkoztam hollandtanfolyamra. Ezt még a városháza előtt javallotta nekünk egy szórólaposztogató, azzal, hogy egy naptári évre 30 euróba kerül a kurzus (!), mert az önkormányzat támogatja. Tehát amint megjött a BSN-em (erre az egyszeri bevándorló jobban vár, mint felelőtlen menyecske a menstruációjára, mert enélkül se bankszámla, se munkavállalás), rohantam is az ügyfélszolgálatukra. Nagyon helyes tyúkanyók igazítottak el. Amit hallottam, attól viszont leesett az állam: mindenkinek ki kell töltenie egy tesztet, amivel, figyelem, nem a nyelvtudást, hanem a tanulási készséget mérik. Olyan kis képecskés, IQ-tesztes? Igen, nem hívják úgy, de olyasmi. Hm, hát igen, nagyon szívesen kitöltöm, de tudja, van egy olyan, hogy Mensa, arról nekem papírom vagyon, hogy ebbe az irányba nem vagyok normális... Nem baj, muszáj, mert régebben az egyetemet végzettek automatikusan a gyorsan haladó csoportba kerültek, és hát hm. Oké, akkor azt már nem vesszük elő, hogy tolmács vagyok, lepődjenek meg. Ezzel együtt nagyon szimpatikus, hogy erre figyelnek, talán ha Magyarországon is ez lenne, nem untam volna magam halálra világéletemben minden nyelvtanfolyamon. Három csoportra osztják a jelentkezőket, különböző könyvből tanítják őket, és a tanfolyam időtartama is más. Csütörtök reggel lesz esedékes a próbatétel, 25 kérdésből az egészséges 20-at lőttem be, mint a felső szint minimumát. Szöszke már röhög, hogy ez ugyanaz a történet, mint a TOEFL vizsga.