Multikulti taxizás

Ezt azért megírom, mert elég vicces. Adott egy hétfő, meg egy strasbourgi hét, budapesti tolmácsok migrálnak változatos stratégiákkal a Parlament felé. Hárman szavaztunk a baden badeni Wizz járatra. Onnan a reptérről vagy busszal, majd két vonattal jut el az ember Strasbourgba, vagy foglal egy taxit. A taxikat a reptér honlapján reklámozzák, elvileg nem emberevők.

Az egyik cég, amit eddig mindannyian preferáltunk, úgy működik, hogy ha elsőként foglalsz egy utat, kifizeted a teljes taxi árát, majd ha jelentkeznek rá még, akkor az elsőnek arányosan visszafizetnek valamennyit. Ezzel nyilván arra serkentenek mindenkit, hogy minél tovább várjon a foglalással, amit azzal ellensúlyoznak, hogy 72, majd pedig 24 órával az indulás előtt kemény büntit tesznek rá a díjra. Ennél már az is jobb, ha csak felbukkan az ember és készpénzben fizet - csakhogy ha senki nem foglalt előre, nem áll ki a taxi. Bonyolult, de lehet mondani, hogy van benne rendszer.

Namármost, a fogyasztói társadalom úgy néz ki, hogy a cégek duruzsolnak a fülünkbe, bízd ránk magad, hagyd, hogy gondoskodjunk rólad, és ne gondolj a lassan forgó lehúzásmérőre. Na ez az a hozzáállás, amit senkinek nem ajánlok, ha arabokkal* van dolga. A cég a honlapon bekéri tőlünk nemhogy az e-mail címet, de a telefonszámot is, négylépcsős folyamat a foglalás... majd a kártyás fizetés nem működik. Senkinek, sose. Paypallal kiegyenlítjük valahogy, és várunk.

Délután 1-kor kellene indulnunk, negyed 2-kor semmi mozgás. Állunk a két kollégával meg egy magyar munkatárssal, aki egy tőlünk politikailag nagyon távol álló pártnak dolgozik szintén a Parlamentben. Ösztökélnek, hogy hívjam fel én a sofőrt, aki a neve alapján spanyol, de ha mégsem az, akkor is az én franciám a legstabilabb. Kiderül, hogy az autó lerobbant, a sofőr gyalogol, és mindjárt itt lesz. Itt merült fel először, hogy miért van meg neki a telefonszámunk, ha nem hív fel, amikor késik? Fél 2-kor megérkezik, zihálva, elnézést kérve, majd eltűnik azzal, hogy várjunk, amíg szerez egy autót. Snitt**, 13:50-kor hívom ismét, hogy akkor most mi lesz. Kiderül, hogy ő most autót bérel a cég nevében, de a céges kártya nincs nála, ezért emailben küldözgetik egymásnak a fényképét, bonyolult, na.

14:12-kor ülünk be a kikölcsönzött tágas kocsiba, ekkor előkerül egy másik srác egy Audi TT-vel. Elvileg ugyanis lenne még egy ötödik utas. Persze a gondosan kitöltött online űrlapok kézzel írott cetlire vándoroltak át, sehol egy telefonszám egyik ügyfélhez se, ilyen szinten nem csoda, ha hiperművelt kollégát múltkor sikerült véletlenül a kétórási transzporthoz írniuk. Sofőrjeink körbejárnak, kiabálnak, hogy akar-e valaki Strasbourgba menni, majd vállat vonnak és elindulunk***.

Húsz perce vagyunk úton, mikor telefonál a tékozló utas, hogy ő még mindig az érkezési oldalon vár, mi lesz. A sofőr megígéri neki, hogy összeszedik, majd közli velünk, hogy visszafordulunk. Ha nem hördülünk fel azonnal, ékes franciasággal, ketten, biztos, hogy meg is tette volna. Próbált most meg a lelkiismeretünknek duruzsolni, rosszul is éreztem magam, de van az a pont, hogy bűnhődjön már az, aki elrontotta, engem meg vigyenek a fenébe a Parlamentbe.

A következő kísérlet az volt, hogy egy pihenőnél a mi sofőrünk integetett a másiknak, hogy húzódjunk le. Nem ment át az üzenet. Ekkor előkerült a telefon, megbeszélték, hogy azt kellett volna, hogy a hiperművelt üljön át hozzánk, a TT meg menjen vissza, de akkor ez már mindegy volt. Úgyis menni kell a háromórás utasokért...

A parlamenti ebédet mind lekéstük, kártérítést se kaptunk, az egész ügy nyertese alighanem a hiperművelt volt, mert ő egész úton Irán helyzetéről folytatott emelkedett eszmecserét az ő sofőrjével, franciául, legalább intellektuálisan gyarapodott tőle. Mi pedig tájékozódtunk a legutóbbi idők magyar politikájával kapcsolatban.

*Hiperművelt idősebb kolléga rögtön kiigazítana, ahogy a helyszínen is tette, hogy ezek nem arabok, hanem perzsák, de speciel az időkezelés szempontjából teljesen mindegy.
**A közben eltelt időben hiperművelt kolléga és politikai munkatárs két teljesen ellentétes történetet vázol fel az elmúlt 30 év magyar történelméről, hasonló korú kolléganővel megbűvölten hallgatjuk.
***Itt, ezen a ponton például mondhattuk volna, hogy miért is nem zsuppolunk be minden meglévő utast a nagyobbik autóba, a TT-s pedig megkereshetné a tékozló utast. De nem figyeltünk, duruzsolt a fülünkbe a fogyasztói társadalom.