Mensa

Jó rég nem írtam másról, mint az utazásokról, pedig azért a színfalak mögött is zajlanak a dolgok.

Az egyik Facebook-ismerősöm* rendezett egyszer szülihetet, és megfogott a gondolat, úgyhogy a harmincadikon én is megcsináltam. Fél évre előre bejelentettem, hogy a külföldiek is tudjanak repjegyet foglalni, és néhányan meg is tették: a Gyapjas és párja, Szöszke, egy tinderes holland, akinek anno leginkább szánalomból mondtam, hogy legyünk barátok, ő meg komolyan vette, na és Carl Square, aki már felbukkant itt. Az utóbbi időben többször is beszéltünk, jól jöttek a tanácsai a MY-Camp-őrület közben.

Jóval könnyebb úgy nem irigykednem másokra, hogy én közben Budapesten vagyok. Nagyon örülök, hogy némelyik csoporttársam Írországban vagy Amerikában kezdi meg a következő tanévet, de egyáltalán nem lennék a helyükben. Ugráltam én már eleget a világban. De mennyivel jobb az, hogy hallok mondjuk egy érdekes konferenciáról, és nem az jut eszembe, hogy erre most nincs időm felkészülni, mert be kell fejeznem egy plüss fokhagymagerezdet, vagy hogy be tudom vállalni a beeső munkákat anélkül, hogy azon aggódnék, hogy megint ki fognak vágni egy tantárgyról.

Megint ilyen modulvégi kiüresedés van folyamatban, szingliproblémákkal megspékelve.

Ja, mert ez is van, a leonbergivel beláttuk, hogy ennek így nincs értelme*, úgyhogy most nemhogy a 30. szülinapom előtt megvalósuló esküvőmet tervezgetném, hanem kereshetek megint valakit. Ezt több szálon is elkezdtem, egyelőre félgőzzel, mert nem lenne jó itt beleszeretni valakibe, ha egyszer haza akarok költözni, otthoniakkal meg bajos ismerkedni úgy, hogy havonta egy hétvégére jó, ha Pestre tudok menni. Mindenesetre regisztráltam a Tinderre.

Azt mondják, mindenki a hozzá legközelebb álló öt ember átlaga. Na szépen vagyunk. Komolyra fordítva a szót: honnan lettek nekem egyáltalán barátaim?

Ahonnan másoknak, gondolom, véletlenül, egymás mellé voltunk kényszerítve az iskolában vagy edzésen, és úgy maradtunk. Itt van még az a nehezítés, hogy már jó pár éve annyira kicsi a merítésem, hogy nem válogatok, örülök, ha akad valaki egyáltalán, aki nem papírember*. Brüsszelből az egy Szöszke volt ilyen, itt Hágában meg úgy néz ki, a Gyapjas lesz a sonderbarátnő**.

Éppen háromnapos vakációmat töltöm Strasbourgban a kimerítő MY-Camp közepette. Ez olyasmi, mint a magyar Mensa-tábor, csak 9 napig tart, a korosztály 18-35 közötti, nem iszunk annyit, a helyszín pedig nem a szocreál vendéglátóipar egyik zászlóshajója, hanem idén épp egy bretagne-i hotel a tengerparton konkrétan rajta. Ennek persze megvan az a hátránya, hogy Amszterdamból például 13 óra kocsival, de még ez se zavart nagyon, a jó társaságnak köszönhetően.

Úgy tudnám összefoglalni, hogy nehéz a hepehupákon úgy átzökkenni, hogy nincs a közelemben se senki, aki valami lendületet adna. Vörös faroknak gyorsan ideírom, hogy nyilván ez is az én hibám, nem figyelek eléggé másokra, lenézek mindenkit, aki nem mensás, és egyébként sincs kedvem semmihez, amit ők csinálnának, és ők ezt kiszagolják.

Hogy mik cincálják az idegeimet, azt most leírom.

Van itt is egy falkaféleség. Két ifjúsági SIG van, a Mensa Jonge (18-27 évesig) meg a Next Gen (23-33 évesig), de nem veszik nagyon szigorúan, a tegnapi mozis estét például a helyi NC szervezte, aki körülbelül annyi éves is, mint a miénk (senki se tudja). Engem vagy azzal üdvözöl, hogy "sziasztok" (ezt még azokban az időkben szedte fel, amikor biciklivel beleszáguldott a Balatonba, miután az a terve nem sikerült, hogy gumicsónakkal evezzen LE a Dunán Pestől Bécsbe) vagy "vigyen el a rézf.szú bagoly" (ezt mondjuk tőlem tanulta).

Épp lelkesen mesél valami jégtörő hajóról, ami Rostockban parkol, és a karácsonyi vásár tiszteletére fel lehet rá menni, sőt, pestót árulnak a fedélzeten. Itt már nagyon úgy kezdett kinézni, mintha ezt ő a saját privát kis univerzumában álmodta volna meg, de akkor is, az okos kis göndör fejéből ez a gondolat bírt kipattanni:

- Senki nem tudja biztosan, kihez tartozik ez a hajó, de egy klub gondoskodik róla. Valahogy úgy, mint rólad.

(Raya olvad)

Az alapvető különbség egy mensás és egy nem mensás társaság között az, hogy utóbbiaknak folyton járatni kell a szájukat (ahogy Ford Prefect cinikusan megfigyelte, különben elkezdene működni az agyuk), előbbiek meg csak ülnek egymás mellett egy napsütötte padon, mindegyikük a saját gondolataiba merülve, aztán egyszer csak az egyik böffent egyet (néha szó szerint), és két perc múlva filozófiai vita folyik a börtönbüntetés pszichológiai hasznosságáról vagy a tóriumreaktor előnyeiről, és ez őszintén érdekel mindenkit, még azt is, aki bőséges Nagy Lebowski-pólógyűjteményének egyik darabját hordj