Beküldte Raya deBonel -
Éppen háromnapos vakációmat töltöm Strasbourgban a kimerítő MY-Camp közepette. Ez olyasmi, mint a magyar Mensa-tábor, csak 9 napig tart, a korosztály 18-35 közötti, nem iszunk annyit, a helyszín pedig nem a szocreál vendéglátóipar egyik zászlóshajója, hanem idén épp egy bretagne-i hotel a tengerparton konkrétan rajta. Ennek persze megvan az a hátránya, hogy Amszterdamból például 13 óra kocsival, de még ez se zavart nagyon, a jó társaságnak köszönhetően. Hollandokkal utaztam, az autó egy újonc anyukájáé volt (elképesztő méretű tankja van, 1100 kilométer alatt nem kellett tankolni), velünk jött Elmer, a szívtipró szörfoktató, RJ, a tavalyról már ismerős übermensch, és volt még egy lány, kiegyensúlyozandó a tesztoszteronszintet. Hogy ki hol ül, az hamar eldőlt, felváltva vezettünk (Elmert kivéve, mert neki, nagyon bölcsen, kizárólag olyasmire adnak jogosítványt, amit csak rendeltetésszerűen lehet használni, és még így is sikerült például a körmén keresztülapplikálnia a zuhanyrózsája egy darabját), méreténél fogva RJ volt az állandó navigátor.
Az én 300 kilométerem alatt a hátsó szakasz anyanyelvére váltott, így jobb híján az übermensch-sel voltam kénytelen beszélgetni, amit nem is bánnék, ha képes lennék a jelenlétében egy nyelvtanilag helyes angol mondatot kinyögni. Egyszerűen kicsinek, csúnyának és butának érzem magam mellette, miközben tudom, hogy maximum a kicsi indokolt. Képzeljünk el egy igazi kétméteres hollandot átható kék szemekkel, de valahogy olyan arányosan összerakva, hogy honfitársai többségével ellentétben nem tűnik se létrának, se medvének. Ehhez társul még egy szépséges, bársonyos bariton hang, egy programozói állás a Google-nél, és valami eszméletlen, általános kedvesség, türelem és figyelmesség. Sose láttam ásítani vagy összeveszni bárkivel, zökkenőmentesen simul bele a részeg mensások közé színjózanul. Van neki barátnője is Németországban, és teljesen egyértelmű, hogy ezt is jó szívvel elviseli, és eszébe nem jut félrelépni. Egyszóval azt gondolná az ember, hogy neki nincsenek problémái. És egyszer csak rákezdi, hogy elégedetlen magával, hiszen Zuckerberg vele egyidős, és már mennyivel több mindent elért. Azért az ember kicsit lerakja a haját, amikor ilyeneket hall. Amúgy fél évvel idősebb nálam, szóval én is összekaphatnám magam.
Annyiban is hasonlít ez az egész a Mensa-táborra, hogy mindenkinek megvan a kis klikkje, én meg egy kicsit bizonytalanul érkeztem meg, annak ellenére, hogy már tavaly is voltam. Ugyanis akkor rá voltam gyógyulva a leonbergire, meg egyébként is, párban az ember egész máshogy él meg egy ilyen beilleszkedős szitut: ha senki se jófej, még mindig van valaki, aki elvileg szeret és foglalkozik veled. Ugyan senki se direktbe rossz fej, de lehet érezni, mikor, hol látnak kevésbé szívesen. Idén viszont úgy döntöttem, hogy ez az egész az én fejemben van, aki nem lát engem vagy bárkit szívesen, az vonuljon el a barátaival valamelyik szobába. És tényleg, mindjárt első este nagyon jókat tudtam beszélgetni teljesen váratlanul, és még a Guitar Heróba is be mertem szállni, amikor úgy állították be, hogy szám közben nem lehet kiesni. Szombaton meg pont úgy sikerült egy Tichu-játszmára bukkannom, hogy négyen játszottak, RJ meg szóval tartotta őket, így úgy éreztem, beülhetek hatodiknak. Ebből persze az lett, hogy fogtunk még két embert és elmentünk mi is egyet játszani.
Aki nem ismerné, a Tichu egy kártyajáték, az ulti (a külföldiek meg ezt nem ismerik) és a póker keveréke, meg talán a bridzsé (bár ahhoz nem értek), mert négyen lehet játszani, párokban. Otthon még SIG is van rá, sőt, táborokat is szerveznek, én meg sose értettem, hogy a fenébe lehet egy egész hétvégét ezzel tölteni. Persze, ahogy RJ elmagyarázta a szabályokat, azt fel lehetett volna tölteni a Youtube-ra, annyira gördülékeny volt, és biztos, hogy ez is benne van abban, hogy most viszont ráéreztem. A név pedig onnan jön, hogy aki úgy gondolja, hogy ő fogja elsőnek lerakni az összes kártyáját, az plusz pontokért az elején bemondhat egy Tichu-t, és ha nem sikerül, akkor ugyanannyi pontot bukik. Ha a 14-ből csak az első 8 kártyát látva ugyanezt vállalja valaki, az a nagy Tichu, a spanyolok pedig bevezették a "huge cojones" Tichut is, amit leginkább "igen tökös"-re lehetne fordítani, és azt hívják így, amikor valaki azelőtt mondja be, hogy egyáltalán bármelyik lapját megnézte volna. Különlegessége, hogy nem lehet vészmegoldásként alkalmazni, csak akkor, amikor nyerésben van a páros. Viszont a sima Tichu 100, a nagy 200, a tökös pedig 300 pontot ér. Na.
Vasárnap, pár órával azelőtt, hogy el kellett volna indulnom az idétlenül korai vonathoz, véletlenül megint RJ-vel kerültem egy játszmába, viszont a párom egy vehemens spanyol baszk, Mikel volt. Játszunk, ő sörözik, egyre merészebb és idiótább döntéseit nekem kell ellensúlyoznom, és egészen jól is megy, 825-650-re vezetünk, amikor megszólal, már kissé kapatosan, hogy nem mondunk-e huge cojones Tichut. Hát, mondom, egye fene (ez volt az a pillanat, hogy egyetlen nőként* ki kellett vívnom a tiszteletet), és bemondtam. Az egész esti mázli elkísért, kaptam egy sort, egy ász párt meg egy tercet, és az elején, amikor egymásnak adunk kártyákat, mindkét ellenféltől kaptam egy kettest, így fullom lett. Persze ez önmagában mit sem ér, mert a Tichuban csak ugyanolyan kombinációval lehet ütni, amilyet elsőre leraktak. Viszont RJ megjelent egy full-lal, ravasznak gondolva magát. Innentől nem volt megállás. Annyira rossz nyertesek voltunk, mint amilyen méltóságteljes vesztesek RJ-ék. Kicsit többet emlegette mindenki a vonatkozó nemi szervet, mint ahogy azt én ideálisnak tartottam volna, hanem amit utána az összes többi spanyoltól kaptam, azért már megérte.
*Soha nem tapasztaltam személyesen a sokszor leírt jelenséget, miszerint társaságban a nőket gyakrabban szakítják félbe, illetve ha később egy férfi mondja ugyanazt, amit előbb egy nő szájából figyelmen kívül hagytak, akkor mindenki bólogatni fog. A magyar Mensában ez nem divat, azon kívül meg alighanem én vagyok túlságosan asszertív. Viszont itt, nemzetközileg, teljesen a bőrömön éreztem a szexizmust. Fura.