Mensa

Mostanra azért sikerült a Balihoz illő zen tudatállapotba eljutnom. Ennek a két jellemzőjét megpróbálom magyarul megfogalmazni, bár angolul sokkal frappánsabb: ne vegyél semmit alapértelmezésnek, és ne lepődj meg semmin. Amennyire közhelyes, annyira mágikus, már amennyiben megvalósítja az ember. És persze ez se megy magától.

A mensás az furcsa. Az ázsiai mensás az nagyon furcsa. Ötven darab Gangnam Style-ozó mensás az szürreális. Avagy péntek este egy átlagos nusa duai szállodában. 

Tegnap műveltem valamit, amire azért valahol büszke vagyok. Régen, amikor még nem nyaltam be magam az elnökségnél csontig, és amikor még mindenki éhenkórász kislánynak nézett, KR után az "elitke" mindig cukrászdázni ment. Engem sose hívtak, sőt. Hivalkodóan nem hívtak. Az ott maradók, azaz mi, még nem voltunk olyan jóban, hogy automatikusan együtt menjünk afterezni, de egyszer csak rászoktunk. Aztán jött NC, aki abszolút elitke volt már akkor is, és valamiért úgy döntött, hogy velünk jobban lehet partizni. Talán innentől számítódik a falka kialakulása.

Pont odakint jutott eszembe (egy teljesen másról folytatott beszélgetés közepébe váratlanul belekiáltott sudden moment of clarity keretében, természetesen), hogy utoljára pont 5 éve voltam a Szigeten, az ottani Manu Chao koncert hatására kezdtem blogot írni és zenekart keresni. Utóbbi vakvágánynak bizonyult, előbbiben benne ragadtam. Egyeseknek első reggeli kávé a blogom, cigi mellett ettől indul be az emésztésük. Másoknak munkahelyi automatás kávé műanyagpohárból: időnként muszáj, hogy képben legyenek a pletykákkal.

A mensások itthon is sokfélék, Amerikában meg még inkább. A tábor leginkább egy nyugdíjas nyaralásra emlékeztetett (voltak például előadások az időskori szexről, a végbélproblémákról, az orvosi papírok értelmezéséről is), mert az ottani aktív tagok többsége tehetős nyugdíjas. Nem véletlen, hogy ketten versenyeztek a Mr. Mensa verseny zsűrijének utolsó székéért, mire a konferanszié benyögte, hogy ha mindketten megadnka 3800 dollárt, akkor jöhetnek mindketten. Jöttek. Egyikük pincsivel.

Itthon vagyok megint... már amennyire itthon lehet az ember Brüsszelben, ráadásul úgy, hogy Szöszke vendégszeretetét élvezem, na de legalább már azonos időzónában legtöbb olvasómmal.

Most jöttem meg az elnöki fogadásról. Érdekes volt, sok édesség meg alkohol, 38. emelet, és mindenféle - leginkább persze amcsi - elnökök meg egyéb méltóságok. Megbeszéltük a Mensa politikai irányvonalait, a Lake Balatont, és kezd megvilágosodni előttem, hogy mire is jó ez az egész. Kell az utánpótlás a nemzetköziMensaesemény-függő fiatalokból, mert az a korosztály, amelyik jelenleg működteti ezeket a rendezvényeket, hamarosan elpatkol.