Tábor

Tavaly nem voltam a vizsgám miatt, de túl sok minden nem változott. Ment a szokásos hisztéria, hogy ki melyik sötét, csatornaszagú, pókhálós szállodában fog aludni. Én eddig mindig jól jártam, de ha egyszer elkezdik komolyan venni a saját szabályaikat, kénytelen leszek lesántulni vagy gyereket vinni, mert inkább pókok között alszom, mint hogy tábort szervezzek.

A csütörtök iszonyú zsúfolt nap volt, megfordult a fejemben, hogy indítok egy blogot, ahol a híváslistáim lesznek, olyanformán bejegyezve, mint

"0:53: S. úr - miért nem jön táborba?

10:39: J. - egészségügyi hívás

10:58: ekt - hogy kell kitölteni a mensás beszámolót?

11:39: Véreske - mikor találkozunk, hogy levigyen a táborba?

11:52: Véreske - lennék szíves felvenni a telefont?

12:41: J - veszünk délután szervert?

13:16: J - kölcsönkért egy kocsit, veszünk délután szervert.

14:01: J - elindult.

14:18: Újdonsült fordítóirodája, tolmácsolnék-e egyet jövő héten?

14:24: J - az autópályán.

14:27: Jóanyám - mikor jön már a kajával, éhen veszek!!

15:01: J - az Ecserinél.

17:39: Jóanyám - itthon hagytuk a fűrészt és a polifoamot!

20:05: Jóanyám - annak ellenére, hogy elfelejtettem sms-t írni, ugye odaértünk?

20:47: Milady - ugye kapnak még kaját 9-kor?

23:46: Zsófi - hol a pokolban van a szobakulcs??"

Ebből nagyjából kiderülhetett, hogy mi minden történt. Kis késéssel indultunk Véreskével és két másik hölggyel.

- A múltkor X és Y feleségét vittem. A városban még tök jót beszélgettünk, de amint kiértünk az autópályára, elnémultak! Budaörstől Boglárig, abban a tíz percben csend volt.

Vacsi után Papp Magor szórakoztatott minket, akiről kiderült, hogy vív, és bal kézzel. Zsófival nem nagyon figyeltünk rá, más megbeszélnivalónk volt, de utána megkérdeztük, hogy hány rozéfröccsöt lehet meginni, ha másnap délután 2-kor vért akarunk adni. A gyakorlatilag vényre felírt nagyfröccsöt, illetve vicét ezután kiváltottuk, és a következő vicces párbeszédet folytattuk le:

- Mennyi lesz?
- 640.
- Melyik?
- A kettő együtt. 

Budapesti árakhoz voltunk szokva... Meg a budapesti fáradtsági szinthez is, ezért én éjfélkor elmentem aludni.

Másnap 8-kor kivonszoltam magam jógázni. Sokkal jobban bejött, mint a Bikram, mert nem tudtam, mire számítsak. Kimelegedtünk így is. Délelőtt egy kedveském tartott előadást, mi az első óráról lemaradtunk, de amikor megjöttünk a bevásárlásból, még mindig csak ott tartott, hogy hazajött Szudánból, és elkezdett alvó ügynökként működni (?). Mások szerint unalmas volt, az én izgalomtűrésemnek pont megfelelt, még ha be is aludtam egy kicsit közben. 

Aztán jött a véradás: megdicsérték a szép ritka vércsoportomat, kicsit próbáltam félni, hogy 100 fölé menjen a szisztolém (siker!), aztán lecsapoltak. Nagyon menő fehér neccpántot adtak, a falopáshoz használt fűrésszel a kezemben jó sokszor elsütöttem azt a poént, hogy "segítettem a fiúknak fát vágni". A fa egyébként a másnapi tutajhoz kellett, csak várjátok ki!

Ezután Zólyomi "Orr" Zsolt szagoltatott velünk firenzei íriszt (a világ legdrágább alapanyaga, szerintem több ezer eurót elszipkáztunk belőle), szintetikus és természetes jázmint, haiti vetivert meg más efféléket. Mindezt én tolmácsoltam fülbe amerikai vendégünknek, készülés nélkül, ami különösen a "külső elválasztású mirigy" és hasonló szavaknál ütött vissza. Az orrunkból másnap álltak ki az illatok, amikor kávét lehetett szimatolni...

A péntek este már hajnalba torkollott, mire ágyba kerültem, de szombaton megint vitézül kimentem jógázni... aztán bemenekültünk az eső elől. Sok bikramos elem volt, azokat legalább tudtam. Aztán viszont jött a feketeleves, illetve a tutajverseny. Soha ne engedjetek fizikusokat tutajt építeni! A miénket ráadásul egy közgazdász is súlyosbította. A váz akácágakból készült,  az egészre került egy háló, a térdeplőt pedig két fekete műanyag doboz adta, míg végül kialakult az alábbi tákolmány: 

Ehhez még képzeljétek hozzá a felhajtóerőt képviselő, szemeteszsákba folytatott lufikat, és az elejére az obligát szemkötős gumikacsát. Na, ki lehet találni, hogy mi történt legelőször, amikor Adélka habteste ráficcent a neki rendelt dobozra... neeem, nem a lufik durrantak ki, az később jött (leégett, összedőlt, azután süllyedt el...). Szóval a doboz első lendülettel kinyomta maga alól a szemeteszsákot, felhajtóerő pá-pá, a doboz megfordult, megtelt vízzel... na jó, égni nem égett.

Zsófi pár perc után teátrálisan eldobta a csáklyát, és álltunk szerencsétlenül a vízben, amíg meg nem fogamzott a fejemben az a viccnek szánt ötlet, hogy a max. combközépig érő vízben hamarabb a stéghez jutnánk, mint a vérprofi Sziporka tutaj, aminek felségjelzése, vitorlája, koncepciója és neoprén ruhás legénysége is volt. Zsófi számolni kezdett, és háromra elindultunk. Húsz méter Baywatch-futás után szerencsére utolértük a harmadik egységet, akik egy gumimatracra borított két IKEA-s asztalon hevertek hason. 

- Nem akartok húzni? - kérdezte egyikük.
- De - jeleztem ráutaló magatartással, és torokszorító bajtársiasságról téve tanúbizonyságot, bevontattuk őket a stéghez, ahol kaptunk egy fitneszlabdát. El akartuk vinni a Sziporkáét is, viccből, de ekkor már túl közel voltak, és túlságosan hosszú csáklyákkal jelezték, hogy ennek nem örülnének. Kievickéltünk, ők meg nyertek, bár nyüszögtek egy kicsit, hogy elrontottuk a játékukat. Vannak, akiknek nem lehet örömet szerezni.

Az uszkve tizenöt fokos Balaton után beültünk egy 92 fokos szaunába, de az igazi királyság az új fejlesztés, a relax szoba volt. Vízszint, sötét, nyugi, talpmasszázs, csak a madárcsicsergés hiányzott...

Ebéd után nem akartunk választani a szunya és a kávé között, és mindkettőt beiktattuk. Az eszpresszó többek életének legjobb kávéja volt, hát az biztos, hogy nem volt olyan kínosan keserű, mint ezek általában szoktak. Na de nem vagyok egy ínyenc.

Utána számomra nyomorúságos kis táborlakó életem egyik fénypontja következett: tolmácsolhattam, konszeket, mikrofonba. Cifráztam, tömörítettem, és volt, aki még azzal is meggyanúsított, hogy egy hullámhosszra kerültem az előadóval. Olyan büszke voltam, hogy csak na. 

Vacsi után kis intermezzo történt, ezért csak Soma előadásának a végére értünk oda. Nekem az ő világa annyira távoli, hogy szerintem hülyeség lett volna részemről ott ülni, idegesíteni magamat azon, hogy csak én vagyok fejletlen, amiért még nem értem el erre a szintre. NC pedig nyilvánvalóan varázsszavakat tud, mert csak egy mondatot súgott a fülébe, és ő máris olyat énekelt, hogy mindenki kikerekedett szemmel, lefagyva üldögélt. Nekem a mai napig is az a kis nóta zúg a fülemben, hogy "Bőg a tehén, mert nincs kalap a fején, és napszúrást kap szegény, ha meleg az idő!" Utána vittek neki fröccsöt, és fél éjszaka rajongó tömeg ülte körül. Mondta, hogy csak azért jött ingyen, mert ennek a sok materiális k-csögnek biztos nagy szüksége van az ezotériára. 

De minden marhasággal, szobadrámával és menzakajával (hehe) együtt persze megint szinte lehetetlen volt hazamenni, még ha sportszemélygépjárművel hoztak is...