Beküldte Raya deBonel -
A mensások itthon is sokfélék, Amerikában meg még inkább. A tábor leginkább egy nyugdíjas nyaralásra emlékeztetett (voltak például előadások az időskori szexről, a végbélproblémákról, az orvosi papírok értelmezéséről is), mert az ottani aktív tagok többsége tehetős nyugdíjas. Nem véletlen, hogy ketten versenyeztek a Mr. Mensa verseny zsűrijének utolsó székéért, mire a konferanszié benyögte, hogy ha mindketten megadnka 3800 dollárt, akkor jöhetnek mindketten. Jöttek. Egyikük pincsivel. A végén volt még több nő, aki 1000 dollár körüli összeget fizetett azért, hogy az egyik versenyzővel randizhasson. Azért magukat a daliákat se kellett félteni: egyikük profi pókerjátékos, az általa ajánlott randi egy limuzinos út volt az innen 3 órányira lévő pókerterembe, ahol pezsgő lesz, vacsora meg pókerverseny, ahol is a jellemző nyeremény 20 ezer dollár, aminek a 20%-a a hölgynek jár.
Persze nem mindenki van ilyen jó helyzetben. Az Y generációs SIG (az egyszerűség kedvéért GenY) tagjai között van, aki a "soha nem fantáziáltam még olyan emberről, aki alattam áll a munkahelyi hierarchiában" kérdésre azt válaszolta, hogy alatta még senki nem állt munkahelyi hierarchiában, szóval korántsem mindenki fenékig kacsaláb. De olyan is volt, aki panaszkodott, hogy nincs pénze, aztán kiderült: azért nincs, mert most jött vissza Olaszországból, előtte meg két hónapig Ausztráliát járta...
Öltözködésben elég extrovertált egyedek jelentek meg, és bár azt állították, hogy nem mindig néznek ki így, nem lenne kifizetődő, ha egy hétre való nem reprezentatív hülye ruhát tartalékolnának csak erre a táborra. Volt egy pasi, akit csak "awesome T-shirt guy"-nak neveztem, mert első nap Gyalog galoppos, második nap meg valami más rajzfilmfigurás póló volt rajta. De a kedvencem a 80-as éveiben járó bácsi volt, Bazinga felirattal a mellkasán...
Az etnikai háttér is eléggé kiütközött. Feketét nem láttam, csak egyet-kettőt (ezek szerint mégse annyira integráltak, mint amennyire annak látszanak), de hozzám többen is odajöttek azzal, hogy magyar volt az apjuk, a nagyanyjuk, vagy akár még ők maguk is. Volt, aki leírta, hogy az anyját, aki 1898-ban született, még Horváth Máriának hívták, egy másik valami "szlovákiai, kötőjeles nevű magyar faluból" származtatta magát. Néha fárasztó volt hallgatni őket, máskor meg tök érdekes történetek rejlettek a Forgóról Fargóra, Györgyikéről Janra váltó emberek mögött.
Az idei Mr. Mensa egy kínai származású orvos és akupuntőr, aki egy vietnami fiútól vette el a koronát. Bár az oda is adta szívesen, egy kis beszéd keretében, ami nagyjából így hangzott:
- Mi, mensások, kisebbségben vagyunk. Ez nem baj, láthatjátok rajtam, hogy én nem is egy kisebbségnek vagyok a tagja - mondta ide-oda tipegve tűsarkújában. - De ha valaki azt akarja, hogy ne induljatok a Mr. Mensa-választáson, vagy ne tartsatok előadást a táborban - én tegnap megtettem, csak állóhely maradt! - vagy hogy ne legyetek önmagatok, akkor mondjátok nyugodtan, hogy "az amerikai Mensa tagja vagyok, azt csinálok, amit akarok!".
És ez ott, akkor, hihetetlenül lelkesítő volt. Bár magamat is szoktam régebben azzal doppingolni, hogy "mensás vagyok, megoldom". Mostanában már nincs rá szükségem, magamtól is van akkora egóm, hogy ezt elhiggyem. Azért a GenY dögcédulája most is rajtam lóg.