Szöszke

Átlag

Azt mondják, mindenki a hozzá legközelebb álló öt ember átlaga. Na szépen vagyunk. Komolyra fordítva a szót: honnan lettek nekem egyáltalán barátaim?

Ahonnan másoknak, gondolom, véletlenül, egymás mellé voltunk kényszerítve az iskolában vagy edzésen, és úgy maradtunk. Itt van még az a nehezítés, hogy már jó pár éve annyira kicsi a merítésem, hogy nem válogatok, örülök, ha akad valaki egyáltalán, aki nem papírember*. Brüsszelből az egy Szöszke volt ilyen, itt Hágában meg úgy néz ki, a Gyapjas lesz a sonderbarátnő**.

Habszivacs dobócsillag ajánlott

Hihetetlen jó, végre van egy hétvégém, amikor nem kell menni sehova, amikor csak itthon ülök, olvasok, főzök (és ninjázom). Tudjátok, mikor volt utoljára ilyen? Júliusban. Ráadásul most az egész hetet végigdolgoztam, tehát most egészen együtt tudok érezni azokkal, akik egyébként így élik az életüket. 

Édes anyanyelvünk

A táborban idén annyi műsorszámom volt (szabadegyetem, baglyozás, rögtönzött munkahelyi zaklatás - utóbbi ráadásul olyan hitelesre sikerült, hogy meghívást kaptam a jövő évi darabba is, ami külön kitüntetés attól, aki a Balu kapitány főcímdalát fordította magyarra), hogy nem volt elég időm inni és aranyköpéseket jegyzetelni. Szerdán viszont hamisítatlan after (vagy a táborra való tekintettel before)party volt, Fefe és S. úr főszereplésével. Először arról beszélgettünk, hogy a pasiknak egy konkrét nő hiányzik, vagy úgy általában az élmény.

Bankban ismerszik meg az igaz barát

Nagyon sok mindenre rájövök mostanában. Konkrétan a tegnapi bankkártyás balhé ébresztett rá, hogy 1) nagyon helyesen nem akarok én lottót nyerni, mert marhára nem tudok mit kezdeni a nyakamba szakadt pénzzel és a legboldogabb akkor lennék, ha az egészet és végleg elvesztettem volna, 2) mennyivel fontosabbak a barátok, és asszem, találtam is párat, mert csak tegnap este 4-en ajánlották fel, hogy Western Unionnal pénzt küldenek nekem, és ebből csak 2 volt vérrokon (1 meg J, de ő amúgy is egy különleges szerzemény).

Leuk

Annyi jó dolog van mostanában, hogy csak na. Például azért vagyok fenn az éjszaka közepén, mert nemsokára indulok Balira (mégmindignemhiszemel). És utána (alig két hét) megyek Magyarországra, ahol megint olyanok fognak történni, hogy nyű. Ráadásul a héten csak két napot dolgoztam a négy nap szerződésemmel. És van egy olyan barátnőm, mint Szöszke, aki befogadott egy hétre, Hófehért néztünk, házibuliztunk, gyakoroltunk, főztünk tésztát, és végighallgatta a vernyogásomat pasifronton (hol elkeseredett, hol amolyan igazi bagzós vernyogást).

Girly day

Amikor tegnapelőtt este Szöszke megkérdezte, hogy akarok-e Lady Gaga-koncertre menni (akarnék, de nem tudok, mert vagy a cibetmacskákat tanulmányozom Balin, vagy a Fordítók és Tolmácsok Őszi Konferenciáját ÉS a cibetmacskákat pihenem ki Budapesten), majd elhívott másnapra girly dayre, majdnem megkértem, hogy oké, csak szóljon, ha valamit rosszul csinálok, mert ebben abszolúte nincs gyakorlatom. 

Feliratkozás RSS - Szöszke csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio