barátok

Ma elmentEM a metró egyik végétől a másikig gyalog, bezsebeltEM a dicséreteket a vegafasírtomra, a 24 kilométeres túra végén beültEM couchsurfingesekkel sörözni, majd töröltEM a telefonomról azt, akinek csak addig kellettem, amíg bepasizásával egyidőben el nem felejtette a barátaival együtt az egyes számot is.

Nagyon sok mindenre rájövök mostanában. Konkrétan a tegnapi bankkártyás balhé ébresztett rá, hogy 1) nagyon helyesen nem akarok én lottót nyerni, mert marhára nem tudok mit kezdeni a nyakamba szakadt pénzzel és a legboldogabb akkor lennék, ha az egészet és végleg elvesztettem volna, 2) mennyivel fontosabbak a barátok, és asszem, találtam is párat, mert csak tegnap este 4-en ajánlották fel, hogy Western Unionnal pénzt küldenek nekem, és ebből csak 2 volt vérrokon (1 meg J, de ő amúgy is egy különleges szerzemény).

Egy ilyen nap után (váratlan 5 centi, obligát béna frankofón autós-->villamos-üzemszünet, vajszószós hal meleg savanyú káposztával és pirított nokedlivel, LUSH nem találása, néppárti munkacsoport) a legjobb befejezés, ha a közelben lakó mensás barátok meglátogatnak. 

Mindig elfelejtem, hogy a masszív pofáraesés után jön ez az időszak, amikor praktikus vagyok, megszervezem az életem, szerzek mindent, amire szükségem van, és hirtelen nagyon tisztán látom, mi az, amire nincs, és közben mélységesen hálás tudok lenni azért, ami van (vagy, a repülő kis köcsögök esetében, azért, ami nincs).