Beküldte Raya deBonel -
Egy ilyen nap után (váratlan 5 centi, obligát béna frankofón autós-->villamos-üzemszünet, vajszószós hal meleg savanyú káposztával és pirított nokedlivel, LUSH nem találása, néppárti munkacsoport) a legjobb befejezés, ha a közelben lakó mensás barátok meglátogatnak.
Kóválygunk a Petite France-ban, betévedünk egy thai kajáldába. Fefe megjegyzi, hogy olyan együnk, ami nem büdös, nem nagyon csípős, és nincs benne kókusztej. Ez ilyen helyen szinte teljesíthetetlen feladat, de az utolsó kettő alól Milady és én felmentést kapunk. Az én kajám csíp, de nem a számat, hanem, alattomosan, az agyamat. Lassan mindhárman betépünk a thai bazsalikom, a Buddha-szobrok és a meditációs zene kombinációjától, Fefe kiérlelt metafizikai előadást tart az ilyenkor szokásos modorában. Esni kezd a hav.
Az udvarias pincér leheletfinom figyelmeztetésként számlát hoz ki köcsögben. Kilépünk az utcára, és próbáljuk megtalálni a pályaudvart. Indítványozom, hogy kövessünk egy villamost, sajnos egy idő után kiderül, hogy mellélőttem az ABC-ben, és teljesen másfelé megyünk. Fefe hidat lát, indítványozza, hogy menjünk át rajta. Szemben egy arab bőröndöt vonszol: ingyen hókotró. Megfordulunk, megvárjuk, hogy melyik oldalra sodródnak a vakmerő autók, aztán megtaláljuk a parkolóházat. Fefe büszkén újságolja, hogy a tajga rémének már nyílik a jobb oldali ajtaja. Élnék is a lehetőséggel, de az elnöki ülés teledobálva egy Budapest-Baden út élelmezésének és italmazásának nyomaival. Egy hosszú, havas Budapest-Baden útéival. Fefe szolgálatkészen odébb dobálja a szemetet.
- Te, ebben valami világít! - jegyzem meg mintegy mellékesen, mint aki nem is vette észre a tetőből lógó drótot.
- Igen, mert a GPS-nek csak így tudtam tápot adni - vágja rá Fefe.
- Mert a pasim mindent ügyesen megold! - gügyögi Milady.
- Istenem, nem tudnátok kicsit közelebb lakni? - kérdezem egy szívből jövő, hátravetett fejes kacagás után.