Beküldte Raya deBonel -
Mindig elfelejtem, hogy a masszív pofáraesés után jön ez az időszak, amikor praktikus vagyok, megszervezem az életem, szerzek mindent, amire szükségem van, és hirtelen nagyon tisztán látom, mi az, amire nincs, és közben mélységesen hálás tudok lenni azért, ami van (vagy, a repülő kis köcsögök esetében, azért, ami nincs).
Futás közben például az jutott eszembe, hogy ami én lenni akartam gyerekkoromban, olyan barátom mind lett végül: balerina, filmrendező, tanár, állatorvos. Mondjuk sántít kicsit az elmélet, mert spiritiszta webfejlesztő meg korhatáros gyerekpszichológus sose akartam például lenni, de így legalább érezhetem, hogy bizonyos barátságaim karmikus alapúak.
Ami még nagyon foglalkoztat mostanában (azon kívül, hogy hol és mitől születik kötődés két ember között), az a kajálás, konkrétabban az, hogy én hol szúrom el mindig. Mert húst ugye alig eszem, szénhidrátot is csak amennyit muszáj, szóval akkor miből is élek én egyáltalán? Eddig egész jól megvoltam ezzel az étrenddel, csak most, amikor kitűztem magam elé, hogy a belső erőmhöz igazítom a külsőt is, lehet, hogy ez kicsit kevés. Elbizonytalanodik az ember, ahogy a vonatkozó cikkeket olvassa, és tök jó lenne, ha valaki szakavatott megmondaná, hogy melyik tutinak kell hinni.
Fogyni alapvetően nem akarok, tehát kalória szempontjából rendben volt az eddigi menetrend is. De szerintem ha kicsit tudatosabban csinálnám, ugyanennyi kalóriával sokkal kevésbé szívatnám a szervezetemet, netán valami izmot is elkezdene építeni, és a gyomrom se lenne kikészülve. Csak az a bökkenő, hogy bizonyos kajákról már teljesen leszoktam, viszont csak úgy szívom befelé a zsírokat (sajttal, például) meg a tömény szénhidrátot (aszalt gyümölcs).
Szóval szép dolog az egészséges táplálkozás, csak kicsit jobban tolni kéne a fehérjét, úgyhogy mostanában néha magamra erőltetek egy sült kolbászt a vásárban vagy egy húsgombócot az indiaiban. De a telitalálat azért a mai vacsi volt: lazacos-lazackaviáros (!) rizs egy minimalista japán étteremben, amit az 500 Hidden Secrets of Brussels című könyvből néztek ki a lányok. Sajnos (?) az adagok is minimálisak voltak, ezért még egy fagyit is bevállaltam: fekete szezám, wasabi és vörösbab ízekben (legalább 5 féle színt kell enni egy nap, ugyebár).
A következő kihívás pedig a karácsony, amit nehéz zabálás nélkül kibírni... nem is célom, de egyrészt most végre beszélek emberekkel, akik elmondják, hogy nem én vagyok az egyetlen (ez egy nagyon fontos üzenet most), másrészt meg elvileg a saját testsúly emelgetése tudat alatt megtanítja a testet, hogy minél nehezebb, annál megterhelőbb az edzés, tehát hülye lesz többet enni, mint amennyire szüksége van. Érdekes lesz ez a téli szünet.