Leuk

Annyi jó dolog van mostanában, hogy csak na. Például azért vagyok fenn az éjszaka közepén, mert nemsokára indulok Balira (mégmindignemhiszemel). És utána (alig két hét) megyek Magyarországra, ahol megint olyanok fognak történni, hogy nyű. Ráadásul a héten csak két napot dolgoztam a négy nap szerződésemmel. És van egy olyan barátnőm, mint Szöszke, aki befogadott egy hétre, Hófehért néztünk, házibuliztunk, gyakoroltunk, főztünk tésztát, és végighallgatta a vernyogásomat pasifronton (hol elkeseredett, hol amolyan igazi bagzós vernyogást). És amikor visszajövök, vár a kis lakásom, amihez tegnap a papírokat is aláírtam, plusz egy simi a Citibank buksijára, mert olyan hamar átment a pénz, hogy már a kulcs is a kezemben van. 

Ja, és sikerült kisírnom, hogy a tulajbácsi kifizesse a tűz- és vízkárbiztosítást. Történt ugyanis, hogy megláttam a szerződésben egy ilyen kitételt: ha betörnek és megrongálódik az ajtó, akkor a bérlőnek kell kifizetnie a javítást, EZÉRT köteles tűz-, vízkár és betörés ellen biztosítást kötni. És ezt a 9 buznyákos lakbér+rezsin felül. Erre nyígni kezdtem, hogy ezt nem mondta, ez már nem fér bele, én szabadúszó vagyok, pont azért mondtam a 9 buznyákot, mert nekem annyi a maximumom, ne csinálja ezt velem. Sejtem, hogy ez egy olyan pasas, akit egyre inkább az ujjam köré fogok csavarni a hercegnőségemmel, ezért a pillarebegtetést szájbiggyesztéssel kombinálva sasszemmel futottam át a sorokat, mit lehetne még kivasalni belőle (a mosógépen kívül már fürdőszobai polcokat és pincét is kaptam, és kedvező kilátásaim vannak a porszívóra is). Semmiképpen nem szeretném, ha a kapcsolatunk a rideg "minden hónapban elutalom a lakbért" pénzügyi tranzakciók szintjén maradna. A dolog kölcsönösen előnyös, mivel gyanúm szerint van biztosítása, csak ez is egy jó ürügy lett volna még egyet facsarni rajtam. 

Mondjuk a kínzás már ott elkezdődött, hogy a szerződésemen, az ÉN szerződésemen olyanok állnak, mint "heigh hundred" és "dégadeseau", de sebaj, a mosógépet már megrendelte nekem. Nincs más hátra, mint 30-án birtokba venni a fehér bőrkanapét. 

Ja és hogy mit jelent a címben szereplő, "lők"-nek ejtendő holland szó? Szöszke szerint mindent, ami jó. Egy táncos tehetségkutatót néztünk egyik este, nyelvtanulás céljából flamandul, flamand felirattal, és ahol ez felbukkant, ott szinte biztos volt, hogy az illetőnek bérelt helye van a Bootcampbe. Hát ez a Bali most nekem is egy leuk, mondjuk még baromira nem tudom elképzelni, hogy ott leszek, de az elméleti terv megvan. Legközelebb Kuala Lumpurból jelentkezem, ha tudok. 

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio