Csupa M

Megint ilyen modulvégi kiüresedés van folyamatban, szingliproblémákkal megspékelve.

Ja, mert ez is van, a leonbergivel beláttuk, hogy ennek így nincs értelme*, úgyhogy most nemhogy a 30. szülinapom előtt megvalósuló esküvőmet tervezgetném, hanem kereshetek megint valakit. Ezt több szálon is elkezdtem, egyelőre félgőzzel, mert nem lenne jó itt beleszeretni valakibe, ha egyszer haza akarok költözni, otthoniakkal meg bajos ismerkedni úgy, hogy havonta egy hétvégére jó, ha Pestre tudok menni. Mindenesetre regisztráltam a Tinderre.

Egész meglepő, hogy általában az első fotó alapján egyértelmű, hogy kérek-e ebből a pasiból vagy nem. Némelyikkel üzengettünk is, de egyik sem fogott meg túlzottan. Vagy nem is tudom, mit várok, mit szoktak írni az emberek. Azt hiszem, nekem továbbra is a személyes ismerkedés jön be. Úgyhogy jövő szombaton lakatpartira megyek.

Addig is itt van a Menőmanó, jobban mondva nem tudom, hol van az "itt" és hogy van-e egyáltalán. Hogy kevésbé legyek rejtélyes, ez egy mensás, akivel 2014-ben a MYCampen találkoztam először, szerintem kölcsönös volt a tetszés, de én foglalt voltam, ezért aztán szóba se álltunk. Aztán kiderült, hogy Hágában lakik, és többször is úgy esett, hogy pont az ő kocsijában utaztam valami mensás izére. Aztán menet közben beszerzett egy argentin lányt, gondoltam, jó neki. Tavaly nyár óta nem is láttam. Erre múlt hétvégén a szokásos, cserkésztábori kiruccanáson nemcsak hogy felbukkant, hanem kifejezetten érdeklődött is irántam**, sőt, vaslogikával még arra is lehet következtetni, hogy argentin lány már nincs meg. Persze nyúl voltam megkérdezni, persze nyúl voltam megmondani, hogy én most nagyon is rája érnék, persze ő is nyúl volt***, most meg eszem a kefét.

Velkámtumájlájf.

Nna, egyetemileg meg az van, hogy most nem tudom, mi alapján döntsem el, hogy Izraelbe akarok-e menni vagy Budapestre, bekerültem egy pop-up virágbolt tervezőcsapatába, a Gyapjassal töretlenül nyomjuk a fokhagymaprojektet, és megint herótom van a porszívóktól. Tegnap volt egy matekvizsga. A tavalyi év második legjobb matekosa úgy fogta fel a dolgot, hogy ő most velem fog versenyezni****, nekem meg az járt a fejemben, hogy a Menőmanó 10-est vár tőlem...

 

*Hivatalosan azért, mert nagyon mást akarunk az élettől, ő például egy háziasszonyt és anyát, aki rendben tartja takaros német otthonát és neveli a gyerekeit, majd boldogan fogadja urát, ha esetleg haza talál jönni a tengerről. Én meg mondjuk egy olyan férfit, aki tisztában van a saját prioritásaival, és azok között ott vagyok én is. Khm.
**Ahogy ezt az itteni mensások ki szokták fejezni, kurkászás ürügyén.
***Édes, gondolom azt hiszi, hogy nagyon jól álcázta magát.
****Mondtam neki, hogy én ezt most annyira nem vágom, mint tavaly, mondta, hogy ő se, erre odavágtam, hogy viszont még mindig okosabb vagyok nála. Már nem is érdekel a hírnevem, komolyan.

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio