Beküldte Raya deBonel -
Én még nem jártam le. Ma 9-től 6-ig vidám szakszervezeti ülésen vettem részt, ahol a maradéktalan élvezetet csak az csökkentette kissé, hogy az elnök spanyol, a főtitkár francia volt, főleg e két nemzet képviselői aktívkodtak a hozzászólásokban is, a kollégák pedig részben a németes vonalat képviselték (ugye egy magyar tolmács az angol után vagy latin nyelveket tanul, vagy németet, kivétel csak egy-kettő van, de azok előbb-utóbb főnökként végzik), részben pedig szokás szerint nálam jóval bővebb francia szókinccsel lapultak az angol mögött, szóval gyakorlatilag az egész ülést végigdolgozhattam volna.
Ami ezt még a végén megspékelte, az a tegnapi ülésről frissen beérkezett főnöki jelentés volt. Köztudomású (?), hogy én nem úgy fáradok el, hogy elfáradok, hanem úgy, hogy nincs benne további kihívás. Ha kitalálok egyet, akkor megint megy. És lőn: a főnökasszony szerint még gyakorolnom kell, hogy mennyire maradjak le. Igen? Jó, akkor gyakorolok! Ettől egyrészt értelmessé, másrészt összefüggővé állt össze a beszédem, és még azon is volt időm villanásnyit elmélkedni, hogy most a végrehajtó bizottságról vagy az igazgatótanácsról beszélünk-e éppen, és kiderül, hogy az elnök véletlenül mondott-e júniust július helyett, vagy tényleg így gondolta.
Ebédszünetben további tárgyakra tettem szert, de - Vész után szabadon - a legnagyobb örömet egy sütőtökös Exki-szendvics okozta, amit (idő)takarékossági okokból elvitelre kértem. Nem tudom, mi rejlik (hogy mondják ezt lehetséges módban: rejelhet?) amögött, hogy az étteremben ülve tovább eszem ugyanazt, mint a kabinban, ahol még arra is figyelni próbálok, hogy ne morzsázzak nagyon, és fél szemmel a képernyőt lesem.
Mivel így elhúzták a frányák, a Decathlonba megint nem jutottam el (holnap! holnap!), viszont pótoltam az elviselhetetlenül korai kezdés miatt kimaradt futást. Ma nem jött be a szokásos belgiumi séma: reggel és este is esett, közte némi, szigorúan munkaidőre eső verőfénnyel. Legalább ismét hasznát vettem a hajszárítónak. Utána még három tea a tegnap beszerzett Super Size bögrémből, és irány a Stanford kreativitás-kurzusának első órája. 11 000 osztálytársam gyorsabb volt nálam, és már megnézte a filmet, de hát nem lóverseny.
Viszont egy érdekes dolgot vettem észre: a kollégák, legalábbis a nők, családi állapot szerint sorolódnak kasztokba. Mivel nekem még a tabletemre se lehet úgy ránézni, hogy onnan ne a Vész vigyorogjon vissza (a tulajdon sugárzó fejemről nem is beszélve), a legtöbben szerintem értesültek az update-ről, de ma pont úgy jött ki, hogy egy szingli, egy második gyermekét váró anyuka, meg én voltunk, és éreztem, ahogy látványosan átsorolódom.