Beküldte Raya deBonel -
A kialvatlanság-saga folytatódik, de ebben a fejezetben szerepel egy nagykövet és egy tangóharmonikás.
Rejtő-regényre* emlékeztető életem mai állomásán életemben először utaztam a balti államokba. Reggel heringjárat Schipholra, de volt bennem annyi önuralom, hogy Starbucks helyett egy Juicy Details (ez angolul vicces, a Szaftos részletek magyarul inkább egy pörköltbár neve lehetne) pultnál vettem "egészséges mojitót". A repülő 15-19. sorában ülő középkorú oroszok már korántsem voltak ilyen fegyelmezettek, csak repülés közben fejenként három sört ittak meg, de szagról sejteni lehetett, hogy nem ott kezdték.
A rigai reptéren egy ránézésre ötvenes, konszolidált ír couchsurfinges várt (táblával!), először kicsit féltem, hogy 1) orbitális feszengés, 2) kínos megkörnyékezés lesz a dologból, de két perc alatt kiderült, hogy mennyire szeret beszélni, és igazából nem volt nagyon unalmas, amiket mondott. Leginkább az EU különféle szerveit szidta, aztán áttért a lett oktatási rendszerre, a korrupcióra és a helyi ír diaszpóra klikkesedésére.
Esküszöm, a buszon YouTube-os macskás videók mentek.
Közben beértünk a városba, ahol semmit se tudtam hova tenni.
Az épületek részben szocreálok, részben nagyon is modernek voltak, ugyanez volt érvényes a tömegközlekedési eszközökre. Az öltözködésben főleg a nőknél nagyon erős az orosz befolyás (tűsarkú csizmák, hidrogénezett haj, kisszoknya vagy mintás jeggings), vagy én ma kizárólag oroszokat láttam, meg egy Hófehérkébe oltott gótot. A nyelv az teljesen értelmetlen, lehetetlen kitalálni, hogy mit jelent bármi is, de angolul el lehet boldogulni.
Muffin?
Házigazdám elvitt a hotelbe (amit nagyon okosan a booking.com-on foglaltam magamnak ahelyett, amit a meló szervezői ajánlottak, a Zunijónak fenntartott, az utcáról besétálós árnál alig 31 euróval magasabb kedvezményes tarifával), ahol bebizonyosodott, hogy nagyon is jól döntöttem. A szoba konkrétan inkább lakosztály, tűzhellyel, sütővel és másfél literes vízforralóval**, kanapé, fotel, és két hatalmas ágy. Elégedett voltam, na. Mivel Hágában már nem maradt semmi ehető, délután kettőkor igen díjaztam a büféebéd ötletét, és beválasztottam egy hideg rösztit franciasalátával előételnek. A többi már királyság volt szerencsére.
Vuk+sörhas. Ez egy karaokebár egyébként. Fürgeróka.
Nagyon sok a kis park és csatorna, és tele van szórva minden szobrokkal, amik részben pont olyan kismellű meztelen nőket ábrázolnak, mint amit Pesten megszoktunk, részben meg tök aranyos és kreatív alkotások.
Megnéztük a szecessziós negyedet, meghallgathattam az összes nagykövetség viselt dolgait, majd irány vissza a szállodába, szalonképes állapotba hozni magam, mert este buli van.
Szent Patrik napja az összes ír számára legális, sőt, tiszteletre méltó berúgási lehetőséget biztosít, és még itt is ünneplik, ahol konkrétan több ír kocsma van, mind állandóan itt lakó ír. A nagykövet szervezett egy zongorakoncertet (ami alatt végig azon spekuláltam, hogy a mellettem ülő lány körömlakkja passzolna a rózsapiros ruhámhoz, az én zöldem meg, amit az alkalomhoz illően hagytam fenn, tökre harmonizálna az övével), amit fogadás követett. Én még sört soha nem láttam hasonló rendezvényen, erre tessék, Guinness, Bailey's, háromféle whiskey.
Házigazdám a barátságnak álcázott networkinget űzte magas fokon, csak sajnos elég unalmas embereket választott, míg én egy, a leonbergihez nagyon hasonló hajzatot, továbbá fehér farmert, zöld pólót és peace-medált viselő fiatalemberrel próbáltam telepatikus kapcsolatba lépni. Sikerült: amint megszöktem repetázni, mellém lépett, és kifejtette a fetával kombinált epres szendvics előnyeit. Brr. Kiderült, hogy finn, csak 15 éve itt ragadt, és jobb híján tangóharmonikázik. Ez azért vicces külön, mert a leonbergi apukájának is ez volt a hobbija, következésképp kedvesemet kirázza a hideg mindentől, amit nyomni kell és hangot ad. Bókoltam neki azzal, hogy ő máshogy néz ki, mint itt mindenki, majd elvitorláztam, hogy két velem egykorú lett bizniszvumennel beszélgessek. A legjobb szokás szerint a vége volt, amikor mindenki lelépett, csak (a nagykövet szó szerinti megfogalmazásával élve) "hardcore pisshead"-ek maradtak ott elpusztítani a megmaradt whiskey-t és Guinness-t, ahelyett, hogy szép rendesen hazamentek volna. Én mindenesetre belevegyültem ebbe a bohém bandába, ami egy német jogászból, egy ausztrál exjogászból és egy amerikai újságíróból állt, és nagyjából meggyőztem őket arról, hogy a védőháló fölött akrobatikázva lehet, hogy úgy tűnik, de kicsit sem menő dolog Magyarországban az, hogy minden mozgásban van, és még semmi sincs kialakulva, de ami igen, azt is szét lehet pöckölni. A pajzánabb poénok elharapózása előtt továbbmentünk a Paddy Whelanbe, ami az első rigai ír kocsma volt. Élőzene (egyebek közt a tangóharmonikás finn előadásában), akciós Guinness és tömeg. Egy idő után áteveztünk a Kiwibe, ahol élőzene helyett foci volt a tévében.
Itt derült ki, hogy a házigazdám igazából egy darabig katolikus pap volt. Ez sok mindent megmagyaráz, a rengeteg csajozós sztorit mondjuk kevésbé. A bevállalósabb (értsd: részegebb) pasik egy idő után átvonultak a fent említett vicces rókába karaokézni, én meg hazakísértettem magam. Az általános macskakő pedig hangsúlyosan megindokolta a legújabb találmányomat.
Tök jó kis város, visszanéznék még, úgyhogy megint csak a nagykövetet idézem: Viszontlátásra (sic)! És mennyire jó dolog a couchsurfing: ha nem mondja nekem valaki, hogy itt egy órával később van, hétszentség, hogy rosszkor mennék holnap dolgozni.
*Most vettem meg a leonberginek a Vesztegzár a Grand Hotelben-t angolul, Brémába menet azt olvasta a vonaton, és igaz, hogy egy óra alatt 20 oldalig jutott, de legalább háromszor felröhögött közben, szóval bizakodó vagyok. Mondjuk a makkos meg cúgos cipő és hasonlók fordításán fogom a fejen, és ténylegesen szerepelt benne az a szókapcsolat, hogy "he cranked his hurdy-gurdy".
**Szerintem csak hoteleknek gyártanak félliterest.