Megvagyok...

A brüsszeli Déli pályaudvar még mindig a legutálatosabb hely számomra a világon. Pedig van Exki, Subway és Londonba menő vonat. Egyszerűen annyi hajnali hidegben-sötétben reptérre rohanás, elsőként megpillantott arab taxisofőr, egész estét betöltő afrikai hátsó, hétvégi piacozás és Luxemburgba menő vonat emléke rakódott rá, hogy azt nem tudja feledtetni az a sok kedves barát, aki elé szintén ide mentem ki.

A budapesti hetemről nem sok izgalmasat tudok írni, aki ott volt, úgyis tudja, a többieknek meg érdektelen pletyka. Időnként nagyon kell egy ilyen lélekmosás, és ennek kedvez az egyetem munkarendje is: kéthónapos modulok vannak, mindegyik végén egy vizsga- és egy utóvizsgahét, utóbbi tudniillik a gyengék mentsvára, tehát nyugodtan beütemezhetek egy-egy Eindhoven-Ferihegy-Eindhoven kört, közte nehezen leírható élményekkel.

Leginkább az feltűnő, hogy Hágában soha nem történik például olyan, hogy az egyik óbégatva beszélgető társaságban szóba kerül egy másnapi borfesztivál, ez gyorsan utánanézetik az interneten, és azonnal döntés is születik, hogy a belépő összegének töredékéből mindenki vesz egy üveg bort, és berúgunk nálam. Mert itt kilenc ember öt órán keresztül nem tudna egy helyben ülni és beszélgetni, muszáj lenne ivós játékot játszani és igénytelen szórakozóhelyre menni. Meg olyan se nagyon történik az új életemben, hogy megbeszélek egy reggelit két barátnővel (akik közül az egyiknek ez lesz aznap a harmadik), aztán egyiküket átkísérem a hídon (süt a nap, meg minden), aztán a könyvesboltba, majd szabadulójátékba és Nordsee-evésbe torkollik a nap, és alig érek haza időben, hogy átöltözzek és megnézzem a térképen, hol lakik a másik pár, akit még meg kell aznap látogatnom, és akikről szintén kiderül, hogy szaporodnak. Nincsenek még kint olyan barátaim, akiknek érezném, hogy meddig maradhatok a nyakán. És arra is most jöttem rá, hogy berúgni csak olyanokkal tudok, akikben megbízom. Hát ezért járkálok folyton haza.

Persze miért lenne egyszerű az élet amúgy, vasárnap például Rotterdam és Hága között nem jár a vonat, valami idétlen metróra kellett átszállni (aminek a létezéséről nem is tudtam), és a reptértől a lakásomig több mint három óra volt az út. Két nap nyugi az egyetemen, aztán irány Brüsszel, ahol az Airbnb-n kivett szobában nem működik az internet. Már egy hónapja várják a technikust. Én is laktam Belgiumban, eszembe nincs ezért a háziakat hibáztatni, de azt azért jó lenne látni, hogy mikor dolgozom másnap, arról nem is beszélve, hogy Aurialéval is megbeszéltünk egy Skype-olást. Kiszédülök a lakásból, hogy csak van valahol egy ingyenwifis kocsma, feláldozom magam egy sörre, de sokkal jobbat látok: sarki kisbolt Lycamobile-árusítással. Röhögni fogtok: 5 euróért 3 giga internetet adnak, ami 30 napig érvényes, no questions asked. Mikor vásárolják már ezek ki a Vodafone-t, vagy valami?

Szóval a kommunikáció megoldódott. A leonbergivel meg valami nem elromlott, addig toltam a feministát, hogy most a végén én fogok vonatjegyet venni neki. Insert <vinnyogás arról, hogy lógok a semmiben, szabadúszó vagyok, de azért annyira nem, hogy saját magam szabhassam meg a munka- és fizetési feltételeket, a rendelkezésre állást és a teljesítést mindenki elvárja tőlem, de az senkit nem érdekel, hogy közben nekem jó-e>.