mivan

Akit esetleg érdekel, hogy miért voltam eltűnve a hétvégén, az nézegesse szorgosan a bal oldali menüben hamarosan feltűnő új pontot, a többiekre pedig csak úgy kéretlenül rázúdítom a tegnap estémet. 

A brüsszeli spanyol közösség törzshelyén, a Centro Cabraliegóban kezdődött az este (Szöszke megfogalmazásában: egy szocreál menza és egy úttörőtábori dühöngő kombinációja, de adnak calamarit, rákot, krumplit, oldalast és csirkeszárnyat). Ez a része még aránylag kevéssé dolgoztatta meg a szarkazmikus idegrendszeremet.

Asszem, megint elkaptam egy mániát... ezúttal fotózni fogok. Jobban mondva fotóztam eddig is, mint tulok, aztán volt egy nekifutásom, hogy megtanuljam rendesen, de Kedvesrokon visszakérte a kameráját, amit úgyse használtam, mert túl nagy és okos volt, viszont igazán jó objektív nem volt rajta. Hanem most! Taker kollégának egy 500D-je van (hajamégnekáll, kreatív automata üzemmódban tartja!

Olyan volt, mintha az Instant Coelho alkalmazással koktéloznék. Konkrétan elhangzottak olyan mondatok, mint "a kezek olyanok, mint a könyvek", "nagyon sok érzékiség van benned, diszkrét, de nagyon is érezhető", "az élet olyan, mint egy recept, jó hozzávalók kellenek hozzá, rá kell szánni az időt, és nem jó, ha elsőre minden sikerül". 

A ma reggel pedig meghozta a várva várt félelemleküzdési lehetőséget. A bejegyzés végén mopsz látható.

Taker nem kifejezetten a természet gyermeke, de azt azért még én is elutasítottam, hogy a sötét hotelszobában együk meg a szupermarketből zsákmányolt reggelit. "Az ájfónon nincs valami közeli park?" - kérdeztem almamániájára utalva, és pechemre talált egyet. Azért pechemre, mert közben elhaladtunk egy iskola mellett, aminek a kerítését végig ízléses graffitik díszítették.

Húsvét hétfő Spanyolországban munkanap. Miután egy órát vártunk a malagai távolsági buszra és még akkor se voltunk biztosak benne, hogy jön, megértettük, miért beszélt előző este a sofőrünkkel egy lány egy fél órán keresztül arról, hogy a Nagyszombat munkanap-e vagy sem. Azért végül csak elértünk a hotelünkhöz, még ha a Picasso múzeumot már le is késtük. Itt is felcaplattunk az egyetlen elérhető helyre, a Gibralfaro-várhoz, és körbefotóztuk a várost. Megerősödött bennem az igény egy Canon háromszámjegyű gépre.

Erre az öt napra az alábbi célokat véstem fel a motivációs táblámra:
- lebarnulni
- élvezni az utazást
- legyőzni a félelmeimet

Meglepetésemre az utóbbi tétel nem az első, hanem az utolsó napon következett be.

Mi izgalmasabbról is tudhatnék beszámolni, mint hogy tegnap elmentem futni a még majdnem napsütésben, és egyszer csak orrba vágott egy hópehely?

Ezen kívül a nap fénypontja a régóta tervezett teáskannafestés volt, amire végre volt időm, mivel letudtam a programnyelvek kurzust! (Úgy kellett lefognom a touchpadet, hogy ne iratkozzak fel egyből a kezdő Pythonra, helyette egy design- és egy rocktörténeti kurzust választottam. Ne kezdjetek a Courserával, addiktív!)

Gondolom, mivel az állandó olvasótábor nagy része nem brüsszeli illetőségű, mindenki ég a vágytól, hogy megtudja, milyen volt a bazi nagy magyar-belga-francia-portugál-német-olasz-amcsi születésnap. 

Az este exponenciálisan volt egyre jobb. Hágában jártam, ezúttal "8" órát "dolgozni". Az idézőjelet azzal érdemelték ki, hogy a 8 órát vacsorával, briefinggel és két prezentációval együtt kell érteni, de azzal együtt tetszett az egész, mindjárt meg is fordult a fejemben, hogy otthon is kéne hasonló.