mivan

Mimi, a mosógép

Vettem egy zenedobozt, ami mellesleg mosni is tud. Bekapcsolom, érdeklődően csipog. Kikapcsolom, elégedett dúdolással alszik el. Elindítok egy mosást, izgatottan felsikkant, majd nekilát. Az a legjobb, amikor kész van, és büszke dalban mondja el, hogyaszongya, kész vagyok, kimostam, nézd, gazdi, milyen ügyes vagyok! Nem lehet nem szeretni! Természetesen lány, Miminek neveztem el.

Ez Magyarországon se lesz normálisabb, sőt

-Ez a lámpa tök szép, csak egyáltalán nem tölti be a funkcióját. Pont, mint te!

- A láthatatlanság azt jelenti, hogy az elektromágneses sugarak áthatolnak rajtad és nem verődnek vissza, tehát feltételezem, hogy a fotocellás ajtót se tudnád működtetni. Feltéve persze, hogy nincs rajta gomb.

Egy ilyen nyilatkozatot azért aláíratnék az összes arab és afrikai bevándorlóval, még mielőtt sztrájkoló strasbourgi taxis lesz belőlük

"Amennyiben a francia/belga/német/svéd (a megfelelő aláhúzandó) állam befogadókészségének, diszkriminációmentes emberierőforrás-politikájának és kedvező gazdasági helyzetének köszönhetően az országban tartózkodásom második hetében jól fizető, bejelentett állást kapok, amelynek révén emberi körülményeket tudok biztosítani magamnak és az ország nyakába szakadt velem együtt érkezett családomnak, vállalom, hogy amennyiben eszembe jutna a munkafeltételek változása esetén tüntetni, sztrájkolni, munkát beszüntetni, és ezzel az adott ország adófizető állampolgárainak mindennapi éle

Szokásos strasbourgi szenvedés

Asszem, ebből a napból már most elegem van. Tegnap vettem jegyet a 8:03-kor induló vonatra, erre nem működött a pályaudvaron a jegykiadó, be kellett állni a droidokhoz a sorba, aztán közölték, hogy 8:03-as vonat nincs, csak 8:18-as, ja és nem Párizsba, hanem Marseille-be. Kétszer kérdeztem rá, hogy de tuti megáll-e ott, ahol nekem át kell szállni (azon az apróságon, hogy ők Roissyként emlegetik a mindenhol Charles de Gaulle-ként feltüntetett megállót, már nem is akadunk fenn). Kicsit már bizalmatlan vagyok az ilyen egyenruhás népekkel szemben.

Habszivacs dobócsillag ajánlott

Hihetetlen jó, végre van egy hétvégém, amikor nem kell menni sehova, amikor csak itthon ülök, olvasok, főzök (és ninjázom). Tudjátok, mikor volt utoljára ilyen? Júliusban. Ráadásul most az egész hetet végigdolgoztam, tehát most egészen együtt tudok érezni azokkal, akik egyébként így élik az életüket. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - mivan csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio