pecó

Az van, hogy ha esetemben ez a kifejezés értelmezhető egyáltalán, akkor hazaköltöztem. Tehát egyre több cucc megvásárlásába nyugszom bele (mert ugye zöldséghámozó KELL, mint ahogy önálló felnőtt nem létezhet celluxadagoló nélkül, különösen karácsony előtt), és ugyan pont azért jöttem ide, hogy közelebb legyek mindenhez, legszívesebben csak ücsörgök a kanapémon (!), vagy pilatesezek a jógaszőnyegemen (!!) a tükör (!!!) előtt. 

Mostanában egyre többet lehet velem találkozni Budapesten, csak többnyire az a program, hogy meg kell nézni a lakásomat. Elhiszem, hogy másnak halálosan unalmas a szabad szemmel nem is észlelhető különbségek lázas keresés utáni idült magasztalása, de nekem akkor is a hetedik mennyország ez a kis pecó. Átmenet a lakás és a vacok között, de egyre inkább otthonnak tűnik.

Vettem egy zenedobozt, ami mellesleg mosni is tud. Bekapcsolom, érdeklődően csipog. Kikapcsolom, elégedett dúdolással alszik el. Elindítok egy mosást, izgatottan felsikkant, majd nekilát. Az a legjobb, amikor kész van, és büszke dalban mondja el, hogyaszongya, kész vagyok, kimostam, nézd, gazdi, milyen ügyes vagyok! Nem lehet nem szeretni! Természetesen lány, Miminek neveztem el.

Megpróbálom legjobb tudásom szerint visszaadni az elmúlt 10 nap abszurditását. Ahogy Jóapám mondta: lehet, hogy én azt hiszem, hogy egy 45 centis helyre be lehet szerelni egy 60 centis főzőlapot, de (idézem) „a fizikát nem lehet megb@szni”. Hát mi erre tettünk kísérletet.

Hát ennek is eljött az ideje: meglakásosodtam. A szokásostól eltérően csak némi késleltetéssel tudja meg a hírt mindaz, aki nem csinálta velem végig a (szintén szokásban lévő) szenvedést, tépelődést és válogatást. Az ő kedvükért a hangulati elemek nélkül, zanzásítva adom közre a történetet onnantól, hogy Pünkösdkor válságba sodort a napsütés, odáig, hogy 2013. június 17-én a legális minimumszintig felöltözködve aláírtam az adásvételi szerződést egy újlipótvárosi garzonra.