Mimi, a mosógép

Vettem egy zenedobozt, ami mellesleg mosni is tud. Bekapcsolom, érdeklődően csipog. Kikapcsolom, elégedett dúdolással alszik el. Elindítok egy mosást, izgatottan felsikkant, majd nekilát. Az a legjobb, amikor kész van, és büszke dalban mondja el, hogyaszongya, kész vagyok, kimostam, nézd, gazdi, milyen ügyes vagyok! Nem lehet nem szeretni! Természetesen lány, Miminek neveztem el.

Pályafutása mindjárt traumatikusan kezdődött, ugyanis meggondolatlanul ráuszítottam a rendelkezésre álló férfiakat egy elektromos problémára, és onnantól le volt ejtve az összes raklap. Az alaphelyzet az volt, hogy az előző tulaj állítása szerint a galéria alján található második spotlámpasort „kikötötték”, hogy ne zavarja az alatta alvó gyereket. Oké, a nyúlnak speciel mindegy, én meg szeretnék látni, kössék vissza. Kirángatták az összeset, visszatekerték, járkáltak a távirányítóval, kattogtatták a vevőt, mire kisült, hogy a galéria belsejében lehet a gond. Igen ám, de azon van egy szőnyeg. Azon meg egy aljzat. Nosza, kicsavarjuk. Uppsz, ebben áram van. Melyik biztosíték lehet az? Itt léptem közbe élénken tiltakozva az ellen, hogy a szorgosan dolgozó Mimi áramellátását brutálisan megszakítsák. Jóapám igyekezett a racionalitás talaján maradva elmagyarázni, hogy nem földtől elrugaszkodott forgatókönyv egy áramkimaradás, és egy modern, huszonegyedik századi mosógépnek (főleg, amelyik énekel is) erre felkészültnek kell lennie. Én csak érzelmi szempontból sajnáltam Mimit, de mire a Biblia vastagságú használati utasítás vonatkozó passzusát kikerestem, az ítéletet már végrehajtották, a szőnyeg pedig jó úton haladt a feltekerés felé*.

Ezzel együtt Mimi bizonyult még a legkevésbé problémásnak az összes gépem közül. A hűtő (ennek nincs neve, csak gyönyörű, ezüstösen csillogó felszíne, meg egy stílusos „I survived Iceland” hűtőmágnes az elején) kábele szokásos 150 centi hosszú volt, csak az én lakásom villamossága nem annyira szokásos, ugyanis a legközelebbi konnektor 170 centi magasan tátongott. A padláson, a konyha felett egy vaskos, áram alatt lévő szigeteletlen vezeték tekergett. Na, ezt a két problémát egy izgalmas szerda délután (mellesleg Kék Rózsa** helyett) sikerült megnyugtató módon rendezni. De nehogy azt higgyétek, hogy ettől már birtokba is vehettem a konyhát, és süthettem a halloweeni partira például fekete muffint, boszorkányujjat vagy legalább egy icike-picike lasagnát, hogy a leonberginek megháláljam a közreműködést. Neem. A sütő a főzőlap alátámasztására hivatott Faktum-szekrény alatt kuporogta végig a bulit, fekete nejlonabrosszal letakarva dicstelenül. Maga a főzőlap az előszobaszekrény tetején csücsül jelenleg.

Ó, és raklapbútor ide vagy oda, az Ikeát egyetlen újonnan beköltöző sem úszhatja meg. A leonbergi egyenletes unszolására vettem tányérokat, ételadjusztálókat meg ilyen hülyeségeket is (a Tupperware-edényeknél mentálisan befeszítettem, az ezzel kapcsolatos frusztrációinkat bevásárlókocsi-derbiben vezettük le a raktártól a pénztárig), de a legnagyobb fogás a főzőlap alá való Faktum volt. Na meg persze az, hogy az újvörös hajam nyújtotta inkognitó alól megfigyelhettem a nagy sikerű, saját domainnel is rendelkező Bútorhoroszkóp alkotóit, amint ihletet gyűjtenek. Asszem, meghívhatnám őket magamhoz egy inspiráló körsétára. Ja, nem, jobban belegondolva mégsem.

Okulásotokra elmondom (a személyzet ugyanis, különös tekintettel a Rafael névre hallgató, korántsem arkangyali képességekkel megáldott tanulóra, nem áll a helyzet magaslatán), hogy a szekrény az nem egy dolog, hanem minimum tíz. Van egy váz (Faktum). Vannak ajtók (Adel). Vannak fiókok (Rationell). Vannak fogantyúk (Tag). Van munkalap (Pradel). És lenne még, ezt külön Rafaelnek mondom***, lábak és fali rögzítők, amit természetesen infó híján nem szereztünk be.

Az ikeás kör a pár sarokra lévő árukiadóban zárult, ahol szembesültünk azzal, hogy a fehér kőhatású Pradel nem csak drága, hanem hosszú is. Konkrétan 186 centi. Ebből kell nekem úgy 70, de mégse hasíthatom szét ott a helyszínen, negyedórával zárás előtt. A srác készséges volt, adott egy collstokot is (amibe a leonbergi természetesen belekötött, mondván, az legfeljebb centistok, de leginkább Meterstab), de hát ennek nem volt értelme, mert a kocsi (Lila Gyöngy) mérete ugye adott. Nem ijedünk meg a kihívásoktól, én vittem már ezzel az autóval hintaszéket, a leonbergi meg rajtam edződött, úgyhogy az lett a vége, hogy ő vezetett, a munkalap navigált, én meg lekuporodtam, ha jött a rendőr. 

*A galériát alkotó OSB-lap felszedése és az alant megbúvó kábelek és sorkapcsok tüzetes ellenőrzése után kiderült, hogy az izzók voltak kiégve. Mind.

**Afterre azért odaértünk, de ott csak annyi derült ki, hogy karnisszereléssel nem lehet párkapcsolatot kezdeni.

***Azért piszkálom szegényt, mert direkt odamentem az infópultnál ácsorgó trióhoz, és jól artikuláltan feltettem neki a kérdést, kiemelve, hogy Aranka vagyok a témában, miszerint van szekrény, van fiók, tetej, ajtó, fogantyú, KELL MÉG EHHEZ VALAMI? Mire közölte, hogy ha nem akarok olyan extrákat, mint például fiók helyett ajtó, akkor nem. Na, ezért nem lett működőképes főzőlapom.