mivan

1) Hát milyen töltő vagyok én?

2) Hát miféle horgony vagy te?

3) Az extroverzió, az, kérem, korántsem olyan dolog, mint az internet.

Amúgy hétvégén 4 liter sört ittam, ez meg itt fenn sörtiramisu, de ez nem akadályoz meg abban, hogy futás közben a fentiekhez hasonló elméleti struktúrákat építsek fel.

Már régóta motoszkál bennem ez a téma. Annyira elszakadtam már az eredeti hazámtól, hogy már csak az anyanyelvemre mondanám, hogy magyar. Ne vegyétek hazaárulásnak, de annyi helyen jártam, ami mind lehetne otthon. /közhely on Otthon amúgy is ott van, ahol szeretet vesz körül, /közhely off. Írtam már, hogy mennyi korombelivel (25-35) találkoztam, akik országtól függetlenül ugyanolyan életet élnek, mint én. És éreztem, hogy mekkora szakadék van a nyugatiak és a keletiek között, mennyire egzotikusnak látja az egyik a másikat, és sokszor milyen apróságokon múlik a különbség. 

Én még sose vettem magamnak bőröndöt. Ez is olyan volt az életemben, mint a dugóhúzó meg a rongy: az úgy terem otthon. Nyilván a szüleim közelében se jártak annak a cigányéletnek, amit én most folytatok, ezért nem annyira a praktikum vezérelte őket. Így sikerült szert tenniük egy amúgy kellemes méretű és strapabíró puha bőröndre - két kerékkel. Jól pakolható, vagyis megtöltve akár 30 kiló is lehet, és ennek a felét kell kb. 60 fokos szögben meggörnyedve, fél kézzel megemelve vonszolni a ványadt két kis keréken.

Miután élőben már többen hiányolták a bejegyzéseimet, teszek egy kísérletet, hogy számot adjak az elmúlt két hétről, amíg még mindig cseng a fülem a tegnapelőtti Leningrad koncerttől, miközben a fejemben már a Kiscsillag a soundtrack. Ezt mellékelem, és előre is bocsássatok meg a színvonalért, de ez most egy ilyen tudatállapot.

Ezt se gondoltam, amikor kimentem Brüsszelbe: nálam jártak a szülők, mindketten, egyszerre, autóval. Jobban mondva inkább bálnával. Jóapám szerencsére hajlamos a megalomániára, amikor házat épít vagy autót vásárol, ezért pár éve egy Ford S-Max-szal jár, amiről én nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ugyanarra a vázra épült, mint a Mondeo. Olyanon tanultam vezetni, és abban sose volt olyan élményem, hogy kinyújtom a kezem, és nem érem el a műszerfalat. De már többször örültem a hatalmas járgánynak, ugyanis már-már szokássá vált, hogy ezzel menekítenek ki frankofón országokból.

Ma elmentEM a metró egyik végétől a másikig gyalog, bezsebeltEM a dicséreteket a vegafasírtomra, a 24 kilométeres túra végén beültEM couchsurfingesekkel sörözni, majd töröltEM a telefonomról azt, akinek csak addig kellettem, amíg bepasizásával egyidőben el nem felejtette a barátaival együtt az egyes számot is.

Most az lesz a kihívás, hogy olyat írjak, ami nem veri ki a fél bandánál az ezotéria-biztosítékot, de mégis leírja a valóságot, ami pillanatnyilag eléggé pszichedelikus. Ezt ugyanis mind nem tudom a mázli számlájára írni.