TLA

Most az lesz a kihívás, hogy olyat írjak, ami nem veri ki a fél bandánál az ezotéria-biztosítékot, de mégis leírja a valóságot, ami pillanatnyilag eléggé pszichedelikus. Ezt ugyanis mind nem tudom a mázli számlájára írni.

Erre most nem feltétlenül várok okoskodó megjegyzéseket, mert különösen személyes és problémás dologról van szó, de basszus, ez tulajdonképpen a blogom, ha valakit nem érdekelnek a magánügyeim, vagy épp túlságosan érintve érzi magát, ne olvassa. Még egyszer mondom, mert többször okoztam már köz- és magánbotrányt véletlen beletrafálásokkal: rólam van szó, a történetben szereplő lány én vagyok. Na akkor kezdjük.

Hát az a nevetséges, hogy The Legal Alien (a továbbiakban: TLA) korábban már jellemzett angoljából személyesen úgy 60-70%-ot értek, Skype-on, fejhallgatóval viszont 100-at, és még szószedetet is tudok belőle csinálni. Ha egyszer leállok ezzel a melóval, tudatosan vissza kell szoktatnom magamat arra, hogy audiorendszer nélkül beszélgessek emberekkel.