fesztivál

Ide már szinte hazajárunk, bár a sátrazás nekem viszonylag új élmény. Külföldi ismerősöket szoktam azzal elképeszteni, hogy én a Szigettől 10 percre nőttem fel (biciklivel), ezért amíg a leonbergi tavaly elő nem állt azzal a bolond ötletével, hogy ő a teljes fesztiválérzést át akarja élni, porral, zuhanyzós sorban állással, dögmeleggel, 800 forintos kávéval, nekem eszembe nem jutott volna, hogy ne Jóanyámnál aludjak. Idén sikerült mindenkit megdöbbenteni azzal, hogy kedvesem is inkább a légkondira, sörrel és lecsóval jótékonyan megtöltött hűtőre és korlátlan zuhanyra voksolt.

Egyszer az életben ezt is látni kell - gondolta Desirée, és ebben kénytelen voltam vele egyetérteni. A leonbergi meg csak jött, ahogy szokott. Nem voltunk túlinformáltak, ami azt illeti, én nem ismerek Magyarországon senkit, aki már járt volna ott. Így aztán azt se súgta meg nekünk senki, hogy ide érdemes lenne legalább egy gázfőzőt, egy asztalt, székeket, de lehetőleg aggregátort, sörsátrat és lampionokat is hozni. Én még abban se voltam biztos, hogy alkoholt szabad vinni a kempingbe, pedig minket még a spricnis ventilátorok előtt pózoló zsaruk se állítottak meg.

Írni fogok a Szigetről, írni fogok a Szigetről... most, hogy a tegnapi Kék Rózsa, vagy az utána elfogyasztott lengyel kávé, vagy a Jóanyám hozta homeopátiás bogyók (bármit, csak szombatra összeszedjem magam!) hatására csillapulni kezdett a pénteken bedurrant torkom hardrockos lüktetése. 

Miután élőben már többen hiányolták a bejegyzéseimet, teszek egy kísérletet, hogy számot adjak az elmúlt két hétről, amíg még mindig cseng a fülem a tegnapelőtti Leningrad koncerttől, miközben a fejemben már a Kiscsillag a soundtrack. Ezt mellékelem, és előre is bocsássatok meg a színvonalért, de ez most egy ilyen tudatállapot.

Ezt a hétvégét végigrohantam. Ha álmos vagyok, mindent kötelességtudóan végigcsinálok, de soha nincs kedvem a következő etaphoz. Ehhez képest most nagyon nehéz volt eljönni mindenhonnan.

A szabadegyetemről speciel azért, mert Carlos ábrándosan magával vitte a rábízott kulcsot, miközben mi öten még bent voltunk az irodában. Végül úgy oldódott meg, hogy akinek azért van kulcsa, mert közel lakik (és közben sűrűn anyázott, hogy miért nem szóltam neki, hogy jöjjön az előadásokat videózni), azt ketten felkeresték, mi meg addig tartottuk a frontot.