Beküldte Raya deBonel -
Egyszer az életben ezt is látni kell - gondolta Desirée, és ebben kénytelen voltam vele egyetérteni. A leonbergi meg csak jött, ahogy szokott. Nem voltunk túlinformáltak, ami azt illeti, én nem ismerek Magyarországon senkit, aki már járt volna ott. Így aztán azt se súgta meg nekünk senki, hogy ide érdemes lenne legalább egy gázfőzőt, egy asztalt, székeket, de lehetőleg aggregátort, sörsátrat és lampionokat is hozni. Én még abban se voltam biztos, hogy alkoholt szabad vinni a kempingbe, pedig minket még a spricnis ventilátorok előtt pózoló zsaruk se állítottak meg. Hiába no, Gyöngyöcském nem egy "elkövető típusú gépjármű".
Este érkeztünk meg, helyet alig találtunk, végül franciák közé fészkeltünk be, de már másnap reggel szembesültünk az állandó fesztiválproblémával: mire elhallgat a zene, felkel a nap. Innentől napnyugtáig túlélésre játszol: tűző napon sorban állsz az ivóvízért, bekushadsz a szalmára a chillout sátorba, vagy autóba ülsz és felkeresed a legközelebbi légkondicionált egységet, ahova beengedik a tipikus fesztiválozót.
Ami a Szigeten már extrém jelmeznek számít, az Ozorán a gyenge átlag. Egész estés tetoválások, öt-hat fluoreszkáló karkötő befogadására alkalmas fültágítók, pszichedelikus színekkel felfestett "nyomtatott áramkörök" a ruhákon, tollakkal vagy ezüstkanalakkal díszített kalapok, bőr hasitasik, derékig érő raszták a jellemzőek. Ha a bokádon nincs semmi, egy senki vagy. Nem mintha a mindenhová betelepedő por alól kilátszana, de akkor is.
Én a Szigeten szocializálódtam, ami egy kimondottan befogadó, kommersz, barátságos fesztivál. Vannak hülye szabályok (ne mássz fel, ne hozd be, ne ülj a nyakába stb.), de legalább minden ki van írva. Itt egy francos térkép se volt kirakva sehova, nyomtatott változat helyett is csak az angol nyelvű, vélhetően fogalmazásgátló hatása alatt íródott Ozorai Prófétát lehetett olvasni. Ja, és a Szigeten ivóvíz jön minden csapból, és valahogy azt is megoldják, hogy a vécék kifejezetten kulturált szagúak és légymentesek. Ehhez képest itt a klasszikus pottyantósnosztalgiába csöppentünk vissza, és az ember kimondottan hálás a reggeli orrdugulásért is.
Ami a "lényeget" illeti: állítólag nagynevű goa dj-k nyomják a számomra teljesen megkülönböztethetetlen zajegyvelegeket villódzó medúzák és projektorokkat megbolondított zsúptetők alatt. Ez a nagyszínpad. Van még az említett szalmás sátor, ahol van még UV-fény is, ez a nemrég beszerzett arcfestékeimnek különösen előnyös, de Desirée allergia okán képtelen volt hosszabb időt bent tölteni, pedig ő is kapott kis fehér pöttyöket a homlokára. Ezen kívül van elszórva pár cirkusz-, művészeti, főzős és lazulós sátor, meg persze a kötelező fesztiválbutikok és kajáldák. De igazából nem fogott meg a "törzsi gyűlés" hangulat.
A legnagyobb poén akkor is az volt, hogy ma a vért vevő néni megkérdezte, hogy szúrtak-e a közelmúltban (a kánikula és a porvihar közötti rövid időszakban feltámadtak a szúnyogok), és vigyorogva mondtam, hogy á, csak Ozorán voltam, hogy biztosan rossz asszociációkat keltsek.