kalózok

Avagy Asma esküvője.

Tavaly, Raméhoz kábé csak én nem vittem pasit. A katolikus esküvőkről tudni kell, hogy egyedülállóként teljesen elviselhetetlen, ugyanis a többi vendég 1) foglalt, 2) öreg. Tertium non datur. Ehhez képest most az összes hajadon kalóz (szám szerint 4) az én leonbergim széles vállaira volt kénytelen támaszkodni... már ha táncolni akart.

Miután élőben már többen hiányolták a bejegyzéseimet, teszek egy kísérletet, hogy számot adjak az elmúlt két hétről, amíg még mindig cseng a fülem a tegnapelőtti Leningrad koncerttől, miközben a fejemben már a Kiscsillag a soundtrack. Ezt mellékelem, és előre is bocsássatok meg a színvonalért, de ez most egy ilyen tudatállapot.

Egyik facebookos ismerősöm a lányát is bevette a nevébe, valahogy így: "Gipsz Gizi és Luca". Na most elég bizarr, amikor Gizi új barátjának az idővonalán megjelenik, hogy "Kovács Gusztáv kapcsolatban van Gipsz Gizi és Lucával". 

Eszembe jutott erről, hogy lehetne mindenkihez ilyen csatolmányokat írni, vagyis hogy kit vállal be az ember, ha összejön vele. "Kovács XIII János és kedves mamája", "Jóska Pista és a Forma-1", "Béla és a Haverok", mint néhány szép példa. Az én esetemben Hickenberger Adél és Atom (meg a fél Mensa) lehetne talán. 

Szombaton fél 12-kor Jóanyám tapintatosan bekopogott, hogy mindjárt jönnek a vendégek, és talán lennék szíves felöltözni meg ilyenek. A vendégek ugyan nagyrészt negyed 3-kor jöttek, de legalább addig is többet voltam láb alatt. Utána többnyire ittunk, a kaja kivételesen nem kapott nagyobb szerepet, mint az emberek, de arról a máglyarakásról, amit az anyám összerakott saját sütésű kalácsból, arról muszáj vagyok megemlékezni. Fotó is készült (ti. azon gyakoroltam a cukorgyöngyöcskékre élesítést), majd felrakom azt is.

Elbeszélgettünk, hogy ki milyen leánybúcsút szeretne. Eddig úgy néz ki, lesz egy lézerharcolós, egy barlangászós, egy rocker-punk és egy városban szökőkútba ugrós/óvszert árulós. 

Nem csalódtam bennetek, lányok!

Ezt a hétvégét végigrohantam. Ha álmos vagyok, mindent kötelességtudóan végigcsinálok, de soha nincs kedvem a következő etaphoz. Ehhez képest most nagyon nehéz volt eljönni mindenhonnan.

A szabadegyetemről speciel azért, mert Carlos ábrándosan magával vitte a rábízott kulcsot, miközben mi öten még bent voltunk az irodában. Végül úgy oldódott meg, hogy akinek azért van kulcsa, mert közel lakik (és közben sűrűn anyázott, hogy miért nem szóltam neki, hogy jöjjön az előadásokat videózni), azt ketten felkeresték, mi meg addig tartottuk a frontot.