család

Van ugye a szűkebbik családom, kábé a szüleim meg a J (ő mindenkinek a bátyám, jóvan?). Az ezen felüli egyedek, legalábbis anyai ágon, nagyon más fához estek közel, mint én. Kenyértörés volt már belőle, de bejglitörés még soha.

A hazajövésem oka egyébként az volt, hogy az unokabátyámnak most van a negyvenedik szülinapja, és a szülők megfenyegettek, hogy megveszik nekem a jegyet, ha nem jövök magamtól. Mondom, ne csináljátok, nem azért nem jövök, mert nem fussa, hanem mert nincs kanalam minden héten repülni. Na, jól megkaptam, jövő hétre egyetlen napom sincs - azaz egy lett volna, de pechemre pont a hétfő, és vettem a bátorságot, megkérdeztem az illetékes nénit, hogy kapok-e majd még, és amikor azt írta, hogy nem, akkor inkább visszamondtam.

Szombaton fél 12-kor Jóanyám tapintatosan bekopogott, hogy mindjárt jönnek a vendégek, és talán lennék szíves felöltözni meg ilyenek. A vendégek ugyan nagyrészt negyed 3-kor jöttek, de legalább addig is többet voltam láb alatt. Utána többnyire ittunk, a kaja kivételesen nem kapott nagyobb szerepet, mint az emberek, de arról a máglyarakásról, amit az anyám összerakott saját sütésű kalácsból, arról muszáj vagyok megemlékezni. Fotó is készült (ti. azon gyakoroltam a cukorgyöngyöcskékre élesítést), majd felrakom azt is.

Ezen a hétvégén azért nem írtam, mert el voltam foglalva az életemmel, jobban mondva a családommal. És milyen jó volt! Szombaton a Hickenberger klán ülésezett teljes létszámban az óbudai Trófeában, kettejük hatodik ikszének örömére (a klánstruktúrával tisztában lévők azt is tudhatják, hogy ez kiket jelent). A kajálda amúgy sokat fejlődött, amióta én utoljára ott voltam. Különösen értékeltem, hogy már lazacot és tengeri herkentyűt is lehet grilleztetni, négyféle leves volt, és sajtokból vágtak le kérésre (de ilyenekből, hogy Morbier! a magamfajta tudja értékelni az ilyesmit).