ego

Most az lesz a kihívás, hogy olyat írjak, ami nem veri ki a fél bandánál az ezotéria-biztosítékot, de mégis leírja a valóságot, ami pillanatnyilag eléggé pszichedelikus. Ezt ugyanis mind nem tudom a mázli számlájára írni.

Sajnos arra kell rájönnöm, hogy az emberi természet alapszabálya szerint az értékes, ami nincs, vagy amit elérhetetennek tartunk. Tárgyban is, emberben is igaz, hogy nem azt becsüljük meg, aki/ami mindig mellettünk van, hiszen annak látjuk a hibáit, és nem félünk, hogy elveszítjük. Idáig ordas nagy közhely, és nem ígérem, hogy a bejegyzés során ez változni fog, továbbolvasás saját felelősségre!

Kétségkívül igaz, legalábbis én magamra ismertem. Elgondolkodtató, hogy miért ilyen a rendszer. Mert a bizonyítvány, a hivatalos papír mégis a magamfajtákat értékeli magasabb pontszámmal, pedig én is belátom, sokkal fontosabb lett volna, főleg a főiskolán, barátokat szerezni meg azzal foglalkozni, ami tényleg érdekel.

Most már megint jó. Lassan kezd leesni, hogy mennyi sok dolog van az életemben, amitől gyakorlatilag a fenekemet kéne örömömben a földhöz vernem, de ehhez is egy ilyen dolog - Sameer jógaórája - kellett. Az az ember nem csinál semmi különöset, talán kicsit viccesebb az akcentusa, mint a többi tanárnak, de körülbelül ugyanazt mondja, persze megspékelve néhány olyan érdekességgel, ami a kb.

Na kész, enyém a lakás, a csajok húsvéti szünetre távoztak. Nekem az a szerencsém, hogy a kollégák közül sokan ugyanígy tettek, így kaptam szerződést jövő hétfőre és keddre. Mivel a küldöttek is emberek, hétfőre egyelőre nincs munkám, amit olasztanulással, főzéssel és aktív szenvedéssel tervezek eltölteni. 

Már olyan régóta (mintegy két hete) odafigyelek az étkezésemre, mindennap mozgok valamit, viszonylag ki is alszom magam, és nem hagyom három napig megválaszolatlanul a leveleimet, hogy képtelen voltam blogbejegyzést írni, olyan unalmas volt. Úgyhogy itt az ideje megint az életnek: új piercingek, Éhezők Viadala-körömlakkok, antikvár Salmas Rushdie, , konszek, sörök és pletykák Szöszivel, és holnap végre nem kell dolgoznom se. Meg egyébként gondolataim is vannak, nem biztos, hogy kíváncsiak vagytok rájuk, de előbb-utóbb (amint megint emlékezni fogok rájuk) meg fognak itt jelenni.

BeAntől kaptam egy idézetet, a mensás blogom egyik követőjétől, Kaylától egy másikat. 

Az egyik volt csoporttársam óvatlanul számomra is láthatóan kiírta a Facebookra, hogy Brüsszelben van. Ő is azok közé tartozik, akikkel hivatalosan jóban vagyunk, csak éppen nem hallottam felőle a neki nem annyira vidáman végződött záróvizsga óta, és úgy tűnt, hogy ez így rendben van. Azért felírtam neki, hogy nesze a számom, ha akartok összefutni. Asziszitek, akart? Oké, hogy gimnazista koromban én voltam hülye, de a tavalyi tanévemért már jót állok. Annyi volt a bűnöm, hogy én erre a pályára születtem. 

El kéne már lassan döntenem, hogy izgalmas életet akarok, ami kívülről mégis normálisnak néz ki (és akkor keresem tovább a steril kis kalandokat, és bizonygatom másoknak, hogy érdekes vagyok), vagy átlagos életet, ami valamiért izgalmasnak látszik (és akkor bizonygathatom magamnak, hogy nem vagyok unalmas), vagy talán tehetném azt végre, ami csak úgy jön, anélkül, hogy folyton másnak maszkíroznám magam.