Beküldte Raya deBonel -
Az első három éjszakát egy Coin nevű faluban (fölötte öt kilométerrel) töltöttük.
Ilyen csuda egeik vannak.
Vicces hely, van saját pénzük, meglepő módon coino névre hallgat. Ez volt az első alkalom,
amikor a Couchsurfingnek a jobbik végén voltam. Akkora mázlink volt, hogy Manu a
reptéren technikus, és pont akkor ért véget a műszakja, amikor én odaértem a repülővel,
tehát el is vitt minket. Csak a kocsiból kiszállva vettem észre, hogy a bal kezén alig
vannak ujjnak nevezhető képződmények. Ajaj. Egyrészt ne bámuld, másrészt ne csavard
ki a kezéből a nagykést a sonkavágáshoz, elvégre ha gitározni tud, akkor ebben se kell
félteni. És persze harapj a nyelvedre, amikor azt akarnád mondani, hogy "megfognád
ezt? nincs elég kezem...".
A másik vendég Bob volt, aki Amszterdamban egy illegálisan foglalt házban él,
holland nyelvet tanít külföldieknek, de ezt csinálta két évig Törökországban is, most
pedig Marokkóból jött stoppal. Azt találgattuk, hogy ha minden nap fürdik, hogy
lehet mégis ilyen büdös... lehet, hogy ennek az életmódnak megvannak a hátrányai.
Mindenesetre nagyon jó leckét adott az úgynevezett sharing culture-ból: habozás nélkül
kért a kekszemből, amit a mászásra vettem, és direkt nem bontottam még ki. Viszont
kellemesen csalódtam, amikor váratlanul elváltak útjaink, de ő még elküldte Manuval a
bevásárlásból ráeső részt.
Elmagyaráztam Takernek, hogy én nem azt értettem meg, mi a jó egy rusztikus
kisházban az isten háta mögött, hanem azt, hogy az emberek mit szeretnek benne.
Gondolom, pont azt, hogy nincs fűtés, ha kialszik az őrláng odakint (!), még meleg
víz sincs, minden bolt öt kilométernyire van, csak magadra számíthatsz a feljutáshoz,
viszont cserébe látszanak a csillagok, egy völgyre néző kertben reggelizhetsz, van
saját medencéd, nevelhetsz marihuánát (2-3 tő saját használatra legális!) és minden
estére beeshet hozzád egy barát. Gyanítom, hogy Manu ennek ellenére magányos egy
kicsit, ezért lelkes Couchsurfing házigazda. Volt olyan, hogy négyen voltunk, plusz
egy kutya, akit a gazdája Trecének nevezett el, a Dr. House-ban szereplő Thirteen után
(azt mondták, az valami nő). Rég ébredtem arra, hogy nyalnak, ő most ezt az élményt is
megadta nekem.
A mászás utáni reggelen lustán ébredtünk, úgy délig ültünk a szemerkélő esőben
odakint. Bob a szomszédos házzal szemezett, amit a bank lefoglalt, és még a
vezetékeket is kihúzták a falból. "El kéne foglalni, politikai állásfoglalás gyanánt"
- javasolta. Végül mégis inkább Gibraltárt hódítottuk meg, jobban mondva hat órát
buszoztunk egy marbellai tengerparti kitérővel azért, hogy két óra alatt megpróbáljunk
elloholni a majmos sziklára vivő lanovkához, ami erős szél miatt épp nem járt.
Ezek után természetesen kábé annyira találtunk taxit, mint húsvét vasárnap bármelyik
magyar faluban találnánk, szóval mehettünk gyalog a 6 kilométeres, kivilágítatlan
úton, hétvégi házak, jázminbokrok és narancsfák között. Sajnos előbbieket mérges
kutyák őrizték, ezért a telefonról zenélést gyorsan abbahagytuk, utána meg egy kitartó
nyikorgást neveztünk el hintázó halott kislánynak, de egyéb kísértet nem volt, és volt
annyi eszem, hogy megjegyezzem, melyik tüskés bokornál kell lefordulni. Manu épp
munkában volt, a kulcs az olajfa alatti fenyő cserepe alatt volt.