mivan

Eldisszipáltam

Végre megint fordíthatok, pedig már-már azt hittem, hogy elkerülnek az olyan szavak, mint eldisszipálás. Halvány sejtelmem van róla, hogy mit jelenthet, de maga a szó nagyon tetszik. Pláne, hogy a tegnapi nap során több dolgot is sikerült eldisszipálni.

Példának okáért mindjárt a nyakamat. Fejenállni próbált a szentem - mondtam az esti falkagyűlésen laza, könnyed E/3-ban, miközben szívet tépő dinoszaurusztartásban pihentettem gerincmelléki izmaimat. Szerencsére S. úr, a Vibrátorkezű rövid úton orvosolta a problémát.

A belga posta finoman szólva hektikus működésirűl

Címkék: 

Ugye várok 3 darab küldeményt: egy ajánlott levelet Magyarországról, egy csomagot Amerikából, és egy nem tudom mit Franciaországból. Elvileg a gyöngyen felcímkézett postaládámba ezekről értesítést kellene kapnom, amin szerepelne egy tizenvalahány jegyű szám és a végén egy kétbetűs országkód. A három feladó közül egyre (Jóanyám) van akkora ráhatásom, hogy meg tudom tőle szerezni a követéshez szükséges kódot, így értesülök róla, hogy a küldemény bizony a postán csücsül.

Ahogy a szuperhős beteg, nem beteg úgy senki...

Címkék: 

A hétvégén kicsit kiléptem a komfortzónámból... na jó, nem kicsit. A belga államvasutak például normál esetben is hozzák azt, amit a franciák sztrájk idején. Türkiz harisnyában, barna mintás szoknyában, szürke kabátban lepiroskázott a kalauz. Ráadásul teljesen bizonytalan volt az egész vállalkozás kimenetele, és bár jelenleg még csak a rosszabbnak tudom nevezni azt, ahogy végül elsült, abba a tendenciába jól illeszkedik, hogy hihetetlenül biztos kézzel manőverezem bele magam olyan emberi kapcsolatokba, amiket élő ember nem ért. 

Magyarophone

Címkék: 

Nem tudok mit írni erről a hétről. Az még a finom nőies verzió lenne, hogy érdekes. Most éppen egy hasznosabb vendégem van (magyarul tanuló francia, a Sciences Po nevű elit egyetem diákja, és januártól itt lesz gyakornok a Parlamentben, később pedig várhatóan helyi politikus valahol Normandiában), és ma én fényképeztem. 

A fogyasztó, aki ellen védelem kéne az eladóknak

Egész produktív nap volt ahhoz képest, ahogy indult (9-kor elment a japán fényképész, és rájöttem, hogy azért volt jó, hogy itt volt, mert addig voltam nagyjából egyben, utána mint egy elvonási tünetektől szenvedő függő, csak vártam, vártam a dealert...).

Válság-e vagy átlagos munkanap?

Címkék: 

Még jó, hogy a pógárság után megnéztem a programomat, mert kajakra volt szerződésem 10 órától. Az az ülés, amiről azt ígérte a napirend, hogy morning only, fél hétig eltartott, de csak azért, mert a Vogon negyed 7-kor lemasírozott, és közölte a levezető elnökkel, hogy az ellenállás értelmetlen mi márpedig félkor hazamegyünk. Ráadásul volt módom megtapasztalni, milyen az, amikor az elnök tényleg úgy beszél, hogy azt csak tegezőleg lehet fordítani.

Alternatív vizsgáztatási módszerek

Címkék: 

Ma felhívott a szembeszomszéd, hogy segítsek a fiának egy EU-ról szóló vizsgán, amit neten kell kitölteni, 20 perc van 25 kérdésre este 6 és 7 között. Én voltam a telefonos segítség, és miközben égett az arcom egyrészt amiatt, hogy az ESZAK, mint olyan, fehér foltot képez a zunijós műveltségemben, másrészt azért, mert a legnagyobb rizsákra voltam kénytelen azt mondani, hogy igaz, azért jól esett, hogy valaki olyasmiből vizsgázik, amihez én már valamelyest értek. Mintha a haveromról beszéltek volna a tévében.

Az online kiskapu

Úgy tűnik, Belgiumban minden hivatalos dolog úgy működik, mint a medve halállistája. Egy éve lakom itt, és eddig semmilyen kellemetlenségem nem származott abból, hogy papíron nem laktam sehol, és a hatóság se tudott az ittlétemről. Persze ehhez kell a kivételezett státusz, se adóznom, se TB-t fizetnem nem kell, tehát az állam úgy van velem, hogy amíg én nem kérek tőle, addig ő se kér tőlem. Amúgy is csak lábbal előre hagynám magam bevinni egy belga orvosi rendelőbe, nyugdíjra meg Svájcban gyűjtök.

Vész in da house

Most megpróbálok ismeretterjesztő stílusban, könnyedén, sőt, talán fogyaszthatóan írni olyasmiről, ami egyrészt mélységesen intim, másrészt iszonyatosan fontos, és annyira boldoggá tesz, hogy muszáj vagyok itt is rögzíteni. Az én kis Vészem megtette első lépéseit a nyugat-európai DINKY-lét kanyargós ösvényein.

Lifestyle

Címkék: 

Reggel agyonhidratáltam magam, mind belülről (gesztenyés oolong tea), mind kívülről (Brüsszelben tíz percig nincs egyforma időjárás). A nagy tanulság pedig: a bunkónak mindig elsőbbsége van. Most következzen a tegnapi ülés folytatása...

Oldalak

Feliratkozás RSS - mivan csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio